Nemsokára startolhat a Tesla robotaxi

A Tesla ideiglenes jelleggel június 22-én megteremti az önvezető robotaxis fuvarozás lehetőségét a nagyközönség számára – jelentette be kedden Elon Musk.

„Szuper paranoiásak vagyunk a biztonsággal kapcsolatban, így a dátum eltolódhat” – mondta Musk az X-en közzétett bejegyzésében egy felhasználó kérdésére válaszolva a nyilvános robotaxifuvarokról, amelyeket a gyártó először a texasi Austinban tervez bevezetni.

Musk azt is mondta, hogy június 28-tól a Tesla járművei a gyártósor végéről maguktól fognak eljutni egy ügyfelek címére.

Musk már korábban ígérte a fizetős robotaxi-szolgáltatás bevezetését a texasi Austinban, ahol mintegy 10-20 Model Y típusú autóval indul a szolgáltatás. A járművek korlátozott területen és távoli emberi felügyelet mellett fognak működni.

A vállalat azt tervezi, hogy az év folyamán más amerikai államokra is kiterjeszti tevékenységét, a többi között Kaliforniára, ahol szigorú szabályok vannak érvényben az ilyen járművekre.

https://twitter.com/DramaAlert/status/1932487929915392181

A Tesla Austinban már tesztelte önvezető járműveit a közutakon – mondta Musk a múlt hónapban. Musk kedden közzétett egy videót az X-en, amelyen egy Model Y típus látható, amint emberi vezető nélkül, oldalán Robotaxi felirattal kanyart tesz egy austini kereszteződésben, a járművet pedig szorosan követi egy másik Model Y.

A járművek a Tesla vezetéstámogató szoftverének új verzióját, a teljes önvezetés elnevezésű funkciót használták

– közölte Musk egy külön X-bejegyzésben. A Tesla robottaxi szolgáltatásáról egyelőre még keveset tudni, például arról, hogy hol fog működni, milyen mértékű lesz a távfelügyelet, és hogyan veheti igénybe a nagyközönség a szolgáltatást.

Forrás: hirado.hu/MTI