Recenzió Brenzovics László Nemzetiségpolitika a visszacsatolt Kárpátalján 1939-1944 között c. munkájáról

Brenzovics László Nemzetiségpolitika a visszacsatolt Kárpátalján 1939-1944 között c. munkája egy több éves, széles sávú kutatómunka eredményeit összegző kötet, a szerző doktori értekezésének kiadásra átdolgozott változata.

A munka keletkezéstörténetét illetően a szerző – akinek saját előszava szerint érdeklődését a téma iránt Marina Gyula görög katolikus kanonok 1977-ben, Torontoban megjelent Ruténsors. Kárpátalja végzete c. munkája keltette fel – az ELTE Doktori Iskolájának keretén belül kezdett el érdemben foglalkozni a témával és a MOL-ban, a Hadtörténeti Intézetben, a Széchenyi Könyvtárban és a parlamenti Könyvtárban végzett kutatások eredményeit egyesítette az írásba.

Közreadásában jelent meg 1999-ben, szintén a visszacsatolt Kárpátalja történetébe betekintést nyújtó munka, Kozma Miklósnak, 1940-41 között Kárpátalja kormányzói biztosának a naplója.

Jelen munka nagy érdeme, hogy az első olyan, a visszacsatolt – 1939-44 közötti – Kárpátalja történetével foglalkozó könyv, amely széles forrásbázisra támaszkodva, a tudományos kutatás kritériumait szem előtt tartva mutatja be az eseményeket.

Aktualitásához nem férhet kétség, hiszen a Magyarországhoz való tartozás időszaka és főleg az 1939-ben történt események az utóbbi időben is elég nagy port kavarnak (megmozgatják az állóvizet) és ez az aktualitás minden év márciusának környékén csak még inkább megnő. Gondolok itt az utóbbi időben a Vereckei-hágónál történt eseményekre, a honfoglalás kori emlékművel kapcsolatos rongálásokra, a vandalizmusra, vagy azokra a helytörténeti írásokra, amelyek a közelmúltban láttak napvilágot akár tudományos, akár publicisztikai jelleggel, amelyek az eseményeket elferdítve, meglehetősen furcsa köntösben tálalva, a visszacsatolást megszállásnak, okkupációnak, annexiónak titulálva mutatják be. Nincs ez másként Kárpátalja történetének mind ukrán, mind magyar nyelven 2010-ben megjelent legújabb kori összefoglalásában sem.

Az alapkoncepció, amelyet Brenzovics László művének elején, külön alfejezetben átfogóan ismertet, Magyarország nemzetiségpolitikája a Horthy-korszakban, mely alapján hiteles és részletes leírást kapunk a „Szent István”-i jelzővel illetett nemzetiségpolitikát illetően, melynek bemutatásánál a szerző messzemenően figyelembe veszi mind a kor meghatározó politikusainak – Telekinek, Bethlennek – az álláspontját, mind a magyar történetírás eredményeit.

Külön figyelmet szentel a kárpátaljai rutének két világháború közötti helyzetének a bemutatásának, kitér a jelen lévő különböző irányzatok elemzésére. Jól szemléltetve mutatja be a ruszofil, ukrainofil és a ruszinofil irányzatok és követőik / képviselőik által okozott zavaros állapotokat, amelyek akár a családon belüli ellentétekig fajulnak. Mindezeket családtörténeti kuriózumok felidézésével támasztja alá.

A műben külön alfejezetet kapott az autonómiatervezet körüli viták, elképzelések korabeli forrásokon alapuló bemutatása. A polgári közigazgatás bevezetésének idején a „Kárpátaljai Vajdaságról és annak önkormányzatáról” szóló törvényjavaslat elemzésénél a szerző egyéni véleményével is találkozhatunk a tervezet realitását, megvalósíthatóságát illetően az adott körülmények között.

A kötet rálátást nyújt a visszacsatolt Kárpátalja kormányzói biztosainak – Perényi Zsigmondnak, Kozma Miklósnak, Tomcsányi Vilmos Pálnak és Vincze Andrásnak – tevékenységére. Csak a pontosítás miatt, de itt kell megjegyeznünk, hogy a 85. oldalon leírtaktól eltérően Perényi kormányzói biztossá történő kinevezésekor nem 73 éves volt, hanem csak 69, hiszen a neves politikus 1870-ben született és 1939-ben, a katonai közigazgatásról a polgárira történő áttérés után lesz Kárpátalja kormányzói biztosa.

Brenzovics László jól érzékelteti, milyen nehéz helyzetben voltak akár a magyar kormány, akár a kormányzói biztosok, akik célul tűzték ki a térség gazdaságának a fejlesztését, az oktatás helyzetének a javítását a háborús körülmények között, ugyanakkor azt is láttatja, hogy milyen visszásságokkal kellett szembesülniük pl. a helyi rutén tanerőnek a katonai kormányzás idején.

Kitűnő forráselemző magyarázatokat tartalmazva kerülnek bemutatásra az 1944-es események, a front közeledése, a kárpátaljai világ bomlása, az anyaországból idevezényelt hivatalnokok menekülése.

A szerző összefoglalójában joggal hangsúlyozza az ukrán történetírásban elterjedt nézet abszurditását, miszerint Kárpátalján a magyar kormányzat fasiszta jellegű politikát folytatott (arról nem is beszélve, hogy az ukrán historiográfiában összemosódnak a fasizmusnak és a nemzetszocializmusnak, mint ideológiának az ismérvei). Tételenként bizonyíja be, hogy miért is nem nevezhető a két világháború közötti Magyarország fasiszta államnak egészen a német megszállásig. Ezen összefüggések megvilágítása feltétlenül a munka nagy érdeme.

A munkának általában erőssége a korábban nem közölt dokumentumok feltárása, azok elemzése. Végeredményben egy több, mint hasznos és időszerű könyvet ajánlhatunk az érdeklődők figyelmébe, amit mind a történészek, mind a helytörténet iránt érdeklődők komoly haszonnal forgathatnak.

A kötetet alapos bibliográfiai tájékoztató egészíti ki.

Molnár D. Erzsébet