Saját fejlesztésű VR eszközzel fedezték fel a látás új mechanizmusait
Egerek számára optimalizált virtuális valóság (VR) szemüveget fejlesztett ki a BrainVisionCenter Kutatóintézet és Kompetenciaközpont (BVC) a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézettel (HUN-REN KOKI) együttműködve – tájékoztatott a BVC hétfőn.
A közös eredmény új távlatokat nyit az agyműködés kutatásában és a látást helyreállító agy-számítógép interfészek fejlesztésében. A Moculus nevű eszköz élethűen szimulálja a természetes látást a kísérleti állatok számára, és akár százszorosára gyorsíthatja a tanulási folyamatokat – írták a közleményben.
Az eszköz szorosan illeszkedik a Roska Botond és Rózsa Balázs által alapított BVC küldetéséhez, amely a látás helyreállítását célzó terápiák és a központi idegrendszeri betegségek kezelésének fejlesztésére összpontosít.
A fejlesztés mögött Judák Linda, Szalay Gergely, Dobos Gergely és Rózsa Balázs állnak, akik az egér látókéregének gyorstanulás során tapasztalt plaszticitását vizsgálták. A kutatók tanulmányukat december 12-én publikálták a Nature Methods című tudományos folyóiratban.
A viselkedés és érzékelés agykérgi reprezentációja a tudomány egyik kiemelt kutatási területe, hiszen ez alapozza meg az agyi mechanizmusok mélyebb feltárását, valamint az ehhez kapcsolódó terápiás lehetőségek felfedezését és kidolgozását.
Ezeknek a jelenségeknek egyedi sejtek szintjén történő megértéséhez a legmegfelelőbb módszer, ha az egerek agyműködését gyors 3D-s képalkotással vizsgálják.
Az ilyen vizsgálatok során azonban fontos, hogy az egér feje teljesen stabil maradjon, hiszen a mozgás ronthatja az eredmények pontosságát. Ezt a kutatók jellemzően az egér fejének rögzítése mellett, virtuális valóság rendszerek alkalmazásával oldják meg – magyarázták. Az elmúlt 20-30 évben agykutatók, gyógyszergyárak és vállalatok számos virtuális valóság eszközt fejlesztettek a kísérleti állatok látásának vizsgálatára.
Ezek az eszközök azonban általában kétdimenziós projekciókat használtak a virtuális tér megjelenítésére, feltételezve, hogy a kísérleti állatok, az emberekhez hasonlóan, képesek a kétdimenziós képekből, mint például egy tévéképernyő sík képéből, rekonstruálni a valóságot.
A HUN-REN KOKI, a BVC, az Institute of Molecular and Clinical Ophthalmology Basel és a Pázmány Péter Egyetem kutatói azonban kimutatták, hogy ez a feltételezés hibás. Rágcsálók esetében a kétdimenziós vetítések nem nyújtanak valósághű élményt, ami torzíthatja az eredményeket – tették hozzá.
„A projekt bebizonyította, hogy az egerek csak akkor érzékelik három dimenzióban a világot, ha a virtuális valóságot az ő látásukhoz igazítva, valósághűen vetítik számukra. Az egerek ugyanis nem rendelkeznek elegendő absztrakt vizuális gondolkodási kapacitással, mint az emberek, ezért számukra elengedhetetlen, hogy a látottak hűen tükrözzék a valóságot” – idézi a közlemény Szalay Gergelyt, a HUN REN KOKI és a BVC vezető kutatóját.
A közlemény szerint a Moculus VR rendszer egy speciális futópadot tartalmaz – amely rögzíti és továbbítja az egér mozgásának adatait – valamint két képernyőből és egy hozzájuk illeszkedő optikai leképezőrendszerből áll. Ez utóbbi biztosítja az egerek számára szükséges, 180 foknál is szélesebb látómezőt, amely lehetővé teszi, hogy természetes módon lépjenek interakcióba a virtuális környezettel.
Eközben a kutatók a két fotonmikroszkóp segítségével feltérképezhetik az egér agyi aktivitásmintázatait, melyek tanulmányozása lehetőséget ad arra, hogy jobban megértsük, hogyan tanulnak az állatok, és milyen idegi mechanizmusok szabályozzák a döntéshozatalt.
„A rágcsálók vizuális tanulási képességei meglepően fejlettek.
A korábbi elképzelésekkel szemben akár egyetlen nap, sőt néha mindössze 30 perc alatt is képesek új vizuális információk elsajátítására, szemben a korábbi virtuális valóság rendszerekkel, amelyekkel mindez 5-9 napot vett igénybe” – ismertette az eredményeket Judák Linda, a HUN REN KOKI és a BVC vezető kutatója.
E kutatások nemcsak az alapvető agyműködés megértésében nyújtanak segítséget, hanem hozzájárulhatnak a neurológiai rendellenességek, például látáskárosodás terápiás megoldásainak fejlesztéséhez.
Rózsa Balázs, a BVC igazgatója, a HUN-REN KOKI és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem csoportvezetője kiemelte, hogy a projekt legfontosabb eredménye az új eszköz, amely olyan téridőbeli agyi aktivitásmintázatokat generál, amelyek nagyságrendekkel pontosabban és mélyebben kódolják környezetünk adott látványelemeit.
Ez lehetővé teszi, hogy a 3D akusztooptikai mikroszkópra épülő látáshelyreállító eszközök minden eddiginél precízebben aktiválják vissza az idegsejtek aktivitását, és így sokkal pontosabb mesterséges látást hozzanak létre.
„Három évvel ezelőtt, 2021 év végén, a BrainVisionCenter alapításakor Roska Botonddal a látáshelyreállítás alapkutatást, az ehhez szükséges speciális kutatóeszközök fejlesztését, valamint az agykérgi látáshelyreállításhoz kapcsolódó kutatásokat jelöltük meg fő küldetésként. A Moculus ezeknek a törekvéseknek az egyik fontos állomása, segítségével ugyanis a géntechnológai eljárások agykérgi látáshelyreállításban betöltött szerepe minden eddig módszernél hatékonyabban tesztelhető” – húzta alá az igazgató.
Az eszköz nagy érdeklődésre tart számot az idegtudományi kutatóeszközök területén, hasonló ugyanis jelenleg nem elérhető a piacon – írták a közleményben.
Forrás: MTI/hirado.hu