Tűzhányókitöréseket észleltek a Vénuszon
A Vénusz több szempontból is figyelemre méltó égitest. Átlagos naptávolsága 108,2 millió kilométer (míg a Földé 150 millió kilométer), ez a hozzánk legközelebb keringő planéta, melynek tömege és belső sűrűsége nagyon hasonlít bolygónkéhoz.
Ugyanakkor az elszabadult üvegházhatás következtében vastag, sűrű, 96,5 százalékban szén-dioxidból álló, az optikai távcsövek számára átláthatatlan légkör burkolja be, mely óriási felszíni nyomást, és akár 470 Celsius-fokig emelkedő felszíni hőmérsékletet eredményez, amely hőmérsékleten megolvad az ólom. S még magasabbra nő a hőség ott, ahol – mint azt űrszonda-felvételekkel a közelmúltban kiderítették – ma is aktív tűzhányók törnek ki.
A Földnél alig kisebb bolygó – tömegéből adódóan – születésekor kb. ugyanannyi belső hőt raktározott el, mint a mi planétánk, s belső szerkezete is hasonló a Földéhez, bár kérge kétszer vastagabb, képlékenyebb és melegebb, mint a miénk. Mindezek alapján nem meglepő, hogy – s ezt már eddig is tudtuk – a múltban aktív vulkáni tevékenység zajlott a Vénuszon. Radarral felmért, 70 százalékban hullámos dombvidékek és síkságok, 30 százalékban magasföldek által uralt felszínének nagy részét láva borítja, amihez töméntelen vulkán és rengeteg tűzhányókitörés szükségeltetett. S valóban: a Vénusz a Naprendszer „vulkán-nagyhatalma”, ahol több tűzhányó található, mint bolygórendszerünk bármelyik égitestén. A csillagászok eddig több mint 1600 vulkánt fedeztek fel, melyek jóval nagyobbak, mint földi társaik.
A legkülönlegesebb felszínformák az ún. koronák. Gyűrű alakú, kiemelkedő peremeik külső lábainál mély árok fut körbe, belsejükben pedig vulkánok magasodnak, melyekből lávafolyások húzódnak a peremek belső lábai felé. A koronák igen hatalmasak, általában 200–400 kilométer átmérőjűek (tehát Kárpátalja kényelmesen „elkottyanna” bennük), de jóval nagyobbak is akadnak, az Artemis-korona átmérője például 2600 km… A kutatók szerint lehetséges, hogy korábban gigantikus vulkánok emelkedtek itt, melyek később megsüllyedtek, a megsüllyedésekkor képződtek a peremi kiemelkedések és az azokat övező árkok, majd belsejükben újabb, kisebb tűzhányók születtek. Ám az is elképzelhető, hogy lemeztektonikai folyamatok zajlanak itt: a koronák belsejében fiatal kőzetanyag képződik, mely a peremeket körülvevő árkokba csúszik be, akárcsak több földi kőzetlemez pereme a mélytengeri árkokban a földköpenybe…
Kilenc ún. „forró pontot” is azonosítottak a Vénuszon. A Földön is vannak hasonló jelenségek, ahol – mint például a Hawaii-szigetek vagy Izland alatt – magmaoszlopok áramlanak felfelé a földköpenyben, melyek átégetik maguk fölött a földkérget, és tűzhányókat hoznak létre. Csak bolygószomszédunkon a „vénuszköpenyben” alakulnak ki ezek a magmaáramlások, melyek közül a közelmúltban hármat vizsgáltak meg részletesen.
Az Európai Űrügynökség (ESA) Venus Express űrszondája – egyik műszerével, a VIRTIS detektorral – a felszín infravörös (vagyis hő-) sugárzását vizsgálva igyekszik kideríteni a planéta vulkanikus múltját és jelenét. Ennek köszönhetően már korábban felfedeztek három olyan vulkáni térséget, ahol a lávafolyások – a vizsgálatok szerint – viszonylag kevesebb időt tölthettek a felszínen, mint a velük szomszédos kőzetek, s az adott vulkánok mintegy 2,5 millió éve még működtek, ami geológiai (földtani – vagy ez esetben inkább „vénusztani”) léptékkel mérve tegnapnak számít. A 200 km átmérőjű, gigászi Idunn Mons tűzhányó lávafolyásait elemezve kiderítették, hogy egyes lávaárak mindössze 250 ezer évesek. A közelmúltban pedig az űrszonda Venus Monitoring Camera nevű műszerének hőmérsékleti képein több felvillanó, majd néhány nap alatt elhalványuló forró foltot vettek észre, mely 1–200 négyzetkilométer kiterjedésű foltokban a hőmérséklet néhány száz Celsius-fokkal emelkedett meg. A felfénylések a Ganiki Chasma hasadékzónában koncentrálódtak. A hasadékzónákról pedig tudnunk kell, hogy a belső erők által feszültségben tartott kéregben jönnek létre, ahol magma emelkedik felfelé, s lávaként robbanhat a felszínre. A forró foltok tehát nem mások voltak, mint tűzhányókitörések. Az elsők, melyeket most kísérhettünk figyelemmel a Vénuszon…
Bolygószomszédunk azonban nagy árat fizetett azért, hogy a Naprendszer „vulkánnagyhatalma” lett. Ugyanis épp a töméntelen tűzhányókitörés juttatott annyi üvegházhatású szén-dioxidot a légkörbe, hogy elszabaduljon az üvegházhatás, melynek következtében ma hőcsapdaként működő, roppant vastag légkör burkolja be a bolygót, felszínén pedig az óriási hőség miatt nem létezhet folyékony víz, s így az élet sem születhetett meg itt.
Lajos Mihály