NASA-igazgató: Az USA versenyt fut Kínával a holdraszállásban
Az Egyesült Államok hónapokban mérhető versenyt fut Kínával abban, hogy embert juttasson a Holdra – jelentette ki Jared Isaacman, az Egyesült Államok űrkutatási hivatalának (NASA) igazgatója vasárnap.
Az igazgató a CBS News televíziónak adott interjúban elmondta, hogy miközben az Egyesült Államok 2028 végére tervezi az ismételt Holdra szállást, addig Kína 2030 előtt tervezi azt, nagy valószínűséggel 2029-ben.
„A kínaiak hihetetlen sebességgel haladnak, és bizonyosan képesek arra, amire a szovjetek nem voltak képesek az első űrverseny idején” – fogalmazott a NASA vezetője, és úgy vélte, nem kérdés, hogy Kína el fogja érni a Holdat, a kérdés csak az, hogy az Egyesült Államok meg tudja-e előzni ebben.
Jared Isaacman közölte, hogy az Artemis Hold-program következő űrrepülése jövőre lesz, aminek során a többi között két magánvállalkozás által fejlesztett leszálló egységeket tesztelnek majd. Ha mindez sikeresen zárul, az Egyesült Államok készen áll ismét űrhajósokat küldeni a Holdra.
Rámutatott, hogy az Artemis-program számára biztosított 10 milliárd dolláros plusz szövetségi forrás lehetővé teszi azt, hogy tartani tudják az előkészületek ütemtervét.
A NASA igazgatója szerint a 2030-as évek első felétől a Holdon épülő létesítményben olyan jelleggel tartózkodhatnak majd emberek huzamosabb ideig, mint a jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) dolgozó legénység.
Forrás: MTI
Nyitókép: MTI/AP/Mark Schiefelbein
Kapcsolódó:
