Üstökössel „randevúzik” vasárnap a Mars

Üstökössel „randevúzik” vasárnap, október 19-én a Mars, a kométa mindössze 139 500 kilométerre repül el a vörös bolygó mellett.

A C/2013 A1 (Siding Spring) a Naprendszer külső tartományából, az 50-100000 csillagászati egységnyire lévő, úgynevezett Oort-felhőből érkezik, ahol milliárdnyi üstökösmag kering. Ezek a jeges objektumok a 4,6 milliárd éve született Naprendszer „törmelékanyaga” – olvasható a NASA honlapján.
Az üstökös október 19-én közép-európai idő szerint 20 óra 27 perckor közelíti meg a legkisebb távolságra a Marsot, amikor a vörös bolygótól 139 500 kilométer választja el. Ez a Föld-Hold távolság fele, és alig egytizede annak a távolságnak, amelyre bolygónkat eddig az üstökösök megközelítették. Az égitest sebessége 56 kilométer másodpercenként.
A rendkívüli közelség igen kedvező lehetőséget biztosít a megfigyelésekhez. „Kozmikus ajándék számunkra ez az üstökös, amely még sohasem járt a Naprendszer belső régióiban. Így friss adatokkal szolgál Naprendszerünk korai gyermekkoráról” – hangsúlyozta John Grunsfeld asztronauta, a NASA tudományos küldetések igazgatóságának vezetője.
A Siding Spring nagy portartalma mindazonáltal veszélyt jelent a vörös bolygó körül keringő amerikai űrszondák, a Mars Odyssey, a Mars Reconnaissance Orbiter, valamint a közelmúltban a NASA marsi „flottájához” csatlakozott légkörmegfigyelő MAVEN számára. Egy porban igen gazdag üstökösről van ugyanis szó, és ahogy az égitest közeledik a Naphoz, nő a gáz- és porkibocsátó aktivitása, sok meteoritikus anyag szóródik ki.
A legveszélyesebb időszak a legnagyobb közelség után másfél órával kezdődik és 20 percen át tart. A „randevúra” készülve a NASA ezért manővereket hajt végre az űrszondákkal, hogy elkerüljék a veszélyt. A Mars légköre, bár sokkal vékonyabb, mint a Földé, megvédi a két amerikai marsjárót, az Opportunity-t és a Curiosity-t a meteoritoktól.
A marsi légkör megfigyelése során vizsgálják az esetlegesen becsapódó meteoritok pályaívét, a semleges és töltött részecskék megoszlását, valamint azt, hogy miként hat az üstökös a légkör hőmérsékletére és a felhőkre. A földi telepítésű teleszkópok és csillagászati műholdak, beleértve a NASA ikonikus űrtávcsövét, a Hubble-t, szintén végeznek megfigyeléseket. A felvételeket és az adatokat a NASA folyamatosan frissíteni fogja a honlapján.