A külhoni magyar közösségek megtartását segítő programokat jelentettek be

A külhoni magyar közösségek megtartását erősítő projekteket jelentettek be több mint két milliárd forintos kerettel a 26. Bálványosi Szabadegyetemen és Nyári Táborban csütörtökön. Szó volt a szórványmagyarságról, a magyar gazdaság helyzetéről, a közmédia átalakításáról és a programban szerepelt a hidegháborús veszélyről rendezett pódiumbeszélgetés is.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke rögtönzött sajtótájékoztatón bejelentette: a magyar kormány keddi ülésén döntött a külhoni magyar közösségek megtartását, erősítését célzó projektek több mint kétmilliárd forint értékű támogatásáról.

Az erdélyi beruházásokra 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre, Felvidéken pedig a Martosi Szabadegyetem fejlesztését szolgáló kulturális projektet 50 millió forinttal támogatja a kormány – részletezte az államtitkár.

Azokat a projekteket vették elő, amelyek sürgősek, amelyeket el kell kezdeni a következő tanév szempontjából. Továbbá elsősorban olyan döntésekről, felújításokról van szó, amelyeket még idén meg lehet valósítani vagy el lehet kezdeni. Pásztor István elmondta: négy vajdasági projekt idén összesen 850 millió forintos támogatásban részesül.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról beszélt a délelőtti kerekasztal-beszélgetésen, hogy növekedési pályán van a magyar gazdaság, működnek a reformok, a konszolidáció lezárult; (most) az a kérdés, a növekedést hogyan lehet stabilabbá tenni, mostantól ezen kell dolgozni.

A miniszter közölte: a kormány a lakáshitelesekéhez hasonló segítséget nyújt a gépjármű-devizahiteleseknek. A tárcavezető szerint a kabinet hamarosan dönt a gépjármű-devizahitelek forintosításáról, amely a jelenleginél kedvezőbb feltételeket biztosít majd az érintetteknek.

A közmédia sátrában rendezett kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy jó úton indult el a közmédia átalakítása, a nézői érdeklődést tekintve a tendenciák pozitívak.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója felidézte a március 15-től megvalósult változásokat, a M1 aktuális hírcsatorna és a Petőfi TV indulását, utóbbival elsősorban a fiatalokat szeretnék megszólítani. Július 18-től bővült a portfolió az M4-es sportcsatornával, amely nagyon komoly eredményeket és sikereket tudhat máris magáénak – tette hozzá.

Siklósi Beatrix, a Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek főszerkesztője elmondta: az átalakítások nyomán a március 16-tól július 5-ig terjedő időszakban a közmédia nézettsége enyhe mértékben növekedett. Hozzátette: a több mint száz fogható magyarországi csatorna közül a Duna a harmadik, az M1 aktuális hírcsatorna a negyedik, a Duna World a hetedik, az M2 pedig a kilencedik helyre került.

Martonyi János a Háború és béke között – a hidegháború peremén címmel rendezett pódiumbeszélgetésen azt hangoztatta: olyan államot kell építeni, amely közösségekként tudja befogadni az etnikai, vallási csoportokat, és akkor nem kell nehéztüzérséget bevetni Európa közepén.

Az ukrajnai válsággal kapcsolatban a volt külügyminiszter rámutatott: Oroszország bebizonyította, hogy erős és tárgyalni kell vele. Mindazonáltal úgy vélte, kényszer van olyan megállapodás megkötésére, amelynek – ha megvalósul – pozitív kisugárzása lehet a közép-európai országok egymás közötti viszonyára is.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke hangsúlyozta: Ukrajnának csak az hozhat megoldást, ha valamennyi ott élő nemzetiség számára élhető országgá tud átalakulni, hiszen a kisebbségi jogok biztosítása nélkül nem lesz tartós béke.

A szórványközösségek vezetőinek az elkötelezettsége, példamutatása lehet az egyik legfontosabb tényező a szórványmentésben – fogalmazták meg a Szétszóródunk – káosz a szórványmentésben című pódiumbeszélgetés résztvevői.

A vita címét szinte valamennyi előadó vitatta. Molnár Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) temesvári parlamenti képviselője úgy vélekedett, nincs káosz a szórványmentésben, csak annak tűnhet, mert valamennyi szórványközösség élethelyzete sajátos, különbözik a többiétől, és egyedi megoldást is igényel. A képviselő hozzátette, nem az a fontos, hogy létezik-e egy nagy és egységes szórványstratégia, hanem az, hogy a szórványközösségek „kovászai” megkapják a szükséges támogatást munkájuk végzéséhez.

A rendezvény este koncertprogramokkal folytatódott.