A román kormány december 6-ra tűzi ki a parlamenti választásokat

Romániában december 6-án fogják tartani a parlamenti választásokat, az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadja el a bukaresti kormány – jelentette be az ülés elején Ludovic Orban kormányfő.

A miniszterelnök rámutatott: a 2016-ban megválasztott parlamentnek december 21-én lejár a mandátuma, a kormánynak pedig „kötelessége” a voksolás előtt legalább 90 nappal közzétenni a választás időpontját.

Az alkotmány szerint a parlament mandátumát nem lehet lerövidíteni. Másfelől az államfőnek a választásokat követően legkésőbb 20 napon belül össze kell hívnia az új törvényhozás alakuló ülését. Mindezeket figyelembe véve az egyedüli (vasárnapi) dátum, amikor a választásokat meg lehet tartani, december 6. – érvelt Ludovic Orban.

A parlament baloldali többsége júliusban elfogadott egy törvénytervezetet, miszerint idén nem a kormány, hanem a parlament hivatott dönteni a választások időpontjáról, ez ellen azonban alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis államfő, amit még nem bírált el az alkotmánybíróság.

A jobboldali elnök szerint sérti a jogbiztonság elvét, és érdekellentétet szül, ha a honatyák – elhúzva a választások kiírását – meghosszabbíthatják saját megbízatásukat, hiszen semmi sem kötelezi őket arra, hogy mandátumuk lejárta előtt, idejekorán elfogadják a választások kiírásáról szóló törvényt.

Egyelőre tehát a régi választási törvény van érvényben: erre hivatkozva akarja a jobbközép kormány kiírni a választásokat.A választások időpontjának a román pártok taktikai jelentőséget tulajdonítanak. A tavaly óta ellenzékben lévő, de a jelenlegi parlamentben erőfölénnyel rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) minél későbbi, a népszerűtlen kormányzati intézkedések miatt leszálló ágba került Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig minél korábbi időpontban érdekelt.

A parlament egyébként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére szavazta meg a választások megszervezéséről szóló törvénymódosítást, amely – tekintettel a koronavírus-járványra – egyebek mellett a választási előkészületek időtartamának lerövidítéséről is rendelkezik, és felére csökkenti a jelölésekhez szükséges támogatói aláírások számát.

Romániában szeptember 27-én tartják a júniusról elhalasztott önkormányzati választásokat, így nagyon kevés idő marad a parlamenti választások előkészítésére, és az ország az év hátralévő részében gyakorlatilag folyamatosan választási kampányban lesz.