A román médiahatóság magyar ügyben bírságolta meg az Antena 3 hírtelevíziót

A romániai Országos Audiovizuális Tanács (CNA) büntetése nyomán az Antena 3 hírtelevíziónak háromszor kell főműsoridőben tájékoztatnia nézőit arról, hogy egy – a székelyzászló-ügyről szóló – adásában nem tartotta be a jóhiszemű, kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó törvényi előírásokat, és egyik meghívottja gyalázkodó hangnemet használt.

A Kovászna Megyei Tanács vasárnap kiadott közleményében emlékeztetett: az Antena 3 hírtelevízió január 29-i adásában azt állította, Kovászna megye önkormányzatának honlapja nem érhető el román nyelven. Ennek alátámasztására a honlapnak egy olyan képét mutatták be, amelyen előzőleg letakarták a román nyelvű oldalra vezető RO feliratot. A műsor egyik meghívottja ugyanakkor gyalázkodó hangnemben bírálta Tamás Sándort, a székelyföldi megye önkormányzatának elnökét.

A médiahatóság a bukaresti ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség panasza nyomán vizsgálta meg a kifogásolt adást és hozott március 19-én elmarasztaló ítéletet az Antena 3 televízió ellen.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke üdvözölte a CNA határozatát.

Megállapította, a televízió a félretájékoztatással magyarellenes indulatokat szított. Az önkormányzati vezető szerint az Antena 3 az elmúlt hetekben, hónapokban gyakran sugárzott olyan műsorokat, amelyekben az erdélyi magyar közösséget támadta.

MTI/Kárpátalja