Egésszé áll össze a kilenc rész – A Matyó Madonna újraalkotása a szétszakított nemzet gyermekeivel
A Somogyi Győző életmű-kiállítás előtt tisztelgő Nemzetstratégiai Kutatóintézet az ANYAORSZÁG, ERDÉLY, FELVIDÉK, DÉLVIDÉK, KÁRPÁTALJA, MURAVIDÉK, ESZÉK-BARANYA, ŐRVIDÉK és a DIASZPÓRA gyermekeivel megfestette és egybeillesztette a művész kilenc részre osztott Matyó Madonnáját, jelképezve ezzel Szűz Mária kilenc részre szakadt országának együvé tartozását, a nemzetközösség egységét. Hiszen, amit Isten összekötött azt sem földi hatalom, sem határ nem választhatja szét.
A 3×5 méteres alkotás bemutatására október 1-jén, a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben sajtótájékoztató keretei között kerül sor, amelynek témája Somogyi Győző, a Kossuth-díjas festőművész, grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának életmű-kiállítása lesz.
A szombati felvezető eseményre a Vigadóba reggel 10 órára, a kilenc régióból érkező 4-5 fős gyermek-csoportokat és kísérőiket a Nemzetstratégiai Kutatóintézet nevében Fráter Olivér elnökhelyettes fogadta, majd a festő életművének ismertetését, valamint a Matyó Madonna című festmény bemutatását követően megkezdődhetett a munka.
Délutánra összeállt a monumentális alkotás. Az elkészült művet végül alkotói egymást kézen fogva állták körbe, megformázva a Kárpát-medence körvonalát a magyar nemzet Kárpát-hazáját, ezzel is kifejezve a külhoni magyar közösségek és az anyaország együvé tartozását. Hiszen amennyiben a Szentírás szerint Isten a teremtéskor a Földet az emberre bízta, ránk, magyarokra – minden bizonnyal – a Kárpát-medencét.
Az alkotás befejezését követően a határon túli közösségeink képviselői parlamenti látogatáson vettek részt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében. Az általuk elkészített kilenc részből álló Matyó Madonna bemutatására 2014. október 1-jén 10 órakor kerül sor a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben.
