Elindult a jelölés a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjra
Elindult a jelölés a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjra – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára csütörtökön Győrben, sajtótájékoztatón.
Varga-Bajusz Veronika azt mondta: Magyarország a tehetségek földje, és a kormány azért dolgozik mindennap, hogy egy tehetség se kallódjon el.
A tehetséggondozás nemzeti ügy – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, az elmúlt 17 évben több mint 40 milliárd forintot fordított a kormány erre a célra. Ebből az összegből 21 milliárd forintot az egyszázalékos felajánlásokból biztosítottak a tehetséggondozásnak.
Az államtitkár elmondta, hogy a tehetséggondozás a szervezeteken, az intézményeken és a bennük oktató, dolgozó szakembereken nyugszik.
A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj pedig kifejezetten azoknak a tehetséggondozó szakembereknek, tanároknak, diákokkal, fiatalokkal foglalkozó embereknek szól, akik támogatják és segítik, hogy a tehetségek kibontakozhassanak, majd azzal élni tudjanak úgy, hogy megfelelő karriert, életkörülményeket biztosítanak maguknak
– fűzte hozzá.
Varga-Bajusz Veronika szorgalmazta, hogy aki ismer olyan tanárt, szakembert vagy edzőt, akit érdemesnek tart az elismerésre, jelölje.
Elmondta, hogy idén 25 embert részesítenek a kitüntetésben, akár magyarországi, akár határon túli vidékről érkezik a jelölés.
Az eredményeket májusban hirdetik ki, a díjazottak egyszeri 800 ezer forint jutalmat is kapnak.
Varga-Bajusz Veronika kitért arra is, hogy a győri Révai Miklós Gimnáziumban csütörtökön több mint húsz tanár munkáját ismerik el azzal, hogy részesülnek a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjban.
A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjra anyaországi, határon túli magyar vagy magyarországi nemzetiségi köznevelési és szakképzési intézményben dolgozó pedagógusok, gyógypedagógusok, szakoktatók, felsőoktatásban dolgozó oktatók és civil szervezetek tehetségsegítői jelölhetők.
A páylázati felhívás ITT érhető el.
Fotó: Nemzeti Tehetség Központ Facebook-oldala