Grezsa: eljött az ideje a közép-kelet-európai összefogásnak

Eljött az ideje a közép-kelet-európai összefogásnak és a térség tervszerű megerősítésének – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hétfőn a felvidéki Rozsnyón, ahol átadta a helyi Református Egyházközségnek a program keretében épített óvodáját és bölcsődéjét.

 A miniszteri biztos elmondta: az utóbbi időben az átadókon azt tapasztalta, hogy már nyoma sincs annak a kishitűségnek, ami néhány éve néhány ilyen ünnepséget jellemzett. „Eljött annak az ideje, hogy önbizalommal telve, egy magyar-magyar összefogást, illetve egy közép-kelet-európai összefogást hirdessünk, és így ellensúlyozzuk Lengyelországgal közösen az ordas nyugat-európai eszméket” – hangsúlyozta Grezsa István.

A miniszteri biztos rámutatott: az óvodaprogram ezt az összefogást is segíti, hiszen a többségi nemzetek folyamatosan érezhetik, hogy a fejlesztések, amellett, hogy a magyar közösségeket erősítik, őket is gyarapítják, ami egyfajta mintája annak, hogy nem a gyanakvás, hanem a közös sors légkörében kell élni. „A 21. században túllépve a történelmi ellentmondásokon, tervszerűen kell megerősíteni a közép-kelet-európai térséget” – emelte ki Grezsa István.

A Rozsnyón hétfőn átadott intézmény két óvodai és két bölcsődei csoportnak, azaz mintegy 64 magyar gyereknek tud kiemelkedő színvonalú elhelyezési és oktatási lehetőséget biztosítani. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház fennhatósága alá tartozó intézmény a várostól megvásárolt telken épült meg, s így egy 826 négyzetméteres épület jött létre közvetlenül a helyi magyar alapiskola mellett. Az intézmény megépítését 426 millió forinttal segítette a magyar kormány.

A délután folyamán Grezsa István egy másik, teljesen új – óvodát és is átad a Felvidéken, a jelentős részben romák által is lakott Pálfalán. Ezzel összefüggésben a miniszteri biztos rámutatott: a nemzetépítés folyamatának ugyanúgy integráns része kell legyen a cigányság és a többi nemzeti kisebbség is, úgy, hogy közben megőrizzék önazonosságukat. A pálfalai intézmény 40 gyerek befogadására alkalmas, két óvodai csoportnak ad majd helyet. A 317 négyzetméteres intézmény a magyar kormány 215 millió forintos támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.

Az óvodafejlesztési program keretében az egész Kárpát-medencét tekintve 179 új intézmény építése, illetve 713 intézmény felújítása lett tervbe véve. Ezen belül a Felvidéken 33 új óvoda és bölcsőde épült vagy épül, illetve 132 lett vagy lesz felújítva. A Felvidéken nagyrészt már csak a teljesen új intézmények átadása van hátra, ezek közül kettőt még szeptemberben átadnak.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés.

A program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. A program a tervek szerint 2022 végéig fejeződik be.

Forrás: MTI