Gyarapodott a medvepopuláció a székelyföldi Hargita megyében

Az e héten befejezett vadszámbecslés szerint a székelyföldi Hargita megye erdőiben mintegy 800-1000 medve él, és számuk 30-40 egyeddel nőtt az elmúlt évben – közölte a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség adatait csütörtökön a Székelyhon portál.

A vadszámbecslést minden év tavaszán a vadásztársulatok végzik, a környezetvédelmi ügynökség és az érdekelt civil szervezetek bevonásával.
Domokos László, a környezetvédelmi ügynökség vezetője elmondta, a vadásztársaságok kisrégiónként egy időben végezték a felmérést, hogy csökkentsék az egyes egyedek többszöri megszámolásának a valószínűségét. Az idei vadszámbecslésen a vadásztársaságok fotócsapdás felvételeit, a hagyományos nyomolvasást és a közvetlen megfigyeléseket is alkalmazták.
A felmérésből az is kiderült, hogy Hargita megye erdőiben mintegy 600 farkas, 330 hiúz és 580 vadmacska is él. A felmérés alapján megállapították, a szigorúan védett nagyragadozók állománya stabil, néhány vadászterületen pedig enyhe emelkedést mutat.
Domokos László az MTI-nek elmondta, akár 30 százalékot is elérheti a becsült és a tényleges adatok közötti különbség. „Még az embereket sem sikerül pontosan megszámolni, nemhogy az állatokat” – magyarázta az igazgató.
Az intézményvezető nem tartotta valósnak a környezetvédő szervezetek gyakran hangoztatott állítását, mely szerint a vadásztársaságok túlbecsült adatokat közölnek, hogy több egyed kilövésére kapjanak minisztériumi engedélyt. Hozzátette, a tárca tavaly 55 Hargita megyei medve kilövését engedélyezte, de a vadásztársaságok ennél kevesebbet lőttek ki.