Gyorsan szaporodnak Szlovákiában a pártok

Szlovákiában összesen 160 nyilvántartott politikai párt létezik, ebből 94 likvidáció alatt áll. A politikai pártok és mozgalmak nyilvántartását a szlovák Belügyminisztérium közigazgatási szekciója biztosítja. A regisztrált politikai pártok többségének a székhelye Pozsonyban van.

A jegyzékben megtalálhatók regionális irányultságú pártok, mint például a Trebišov nahlas, de olyan parlamenten kívüli sokéves hagyományokkal rendelkező párt is, mint a kommunista KSS, melyet 1992-ben jegyeztek be, s nem indul a jövő évi parlamenti választásokon.

A politikai pártok és mozgalmak listáján szerepelnek a kisebbségeket, vagy épp a gyengébb nemet képviselő pártok is. Az Aktívne ženy – OS Slovenska, valamint az Aliancia demokratických žien megszűnőfélben van. A romákat képviselő pártok közül egyedül a Rómska iniciatíva Slovenska aktív.

A legrégebbi aktív pártnak Szlovákiában a Slovenská národná strana (SNS) számít, melyet jelenlegi formájában 1990-ben jegyeztek be.

A pártok létrehozásának feltételeit a politikai pártokról szóló törvény határozza meg. A párt létrehozására az előkészítő bizottság tesz javaslatot, melynek legkevesebb három tagból kell állnia. A javaslatot írásba kell foglalni és az előkészítő bizottság minden tagjának el kell látnia kézjegyével. Az aláírásokat hitelesíteni kell. A párt létrehozására vonatkozó javaslathoz mellékelni kell azoknak a polgároknak a jegyzékét, akik egyetértenek a párt létrehozásával, s ehhez legkevesebb 10 ezer támogató aláírást kell gyűjteni.

A pártalapítási javaslatnak tartalmaznia kell a párt alapszabályzatának két példányban szereplő változatát, valamint a 663,50 eurós közigazgatási illeték befizetéséről szóló bizonylatot, illetve a meghatalmazott kézjegyével ellátott nyilatkozatot a párt székhelyéről.

A februárban esedékes parlamenti választásokon 25 politikai párt, mozgalom és koalíció indul. A legerősebb kormánypárt, a Smer-SD 19-es számmal indul, a Slovenská národná strana a 9-es számmal, a Most-Híd pedig 18-as számmal.

A PS/Spolu száma a 12-es, a Za ľudí párté a 6-os, a Sloboda a Solidarita (SaS) 3-as számmal méretteti meg magát, Igor Matovič mozgalma, az Obyčajní ľudia a nezávislé osobnosti (OĽaNO) a 11-es számot, a Kresťanskodemokratické hnutie (KDH) pedig a 15-ös számot kapta.

A regisztráció után is történhetnek még változások. A törvény szerint a jelölést vissza lehet vonni, vissza lehet lépni a jelöléstől vagy vissza lehet léptetni a jelöltet a választások előtti 48 órán belüli időpontig, azaz 2020. február 27-én reggel hét óráig. A benyújtott jelöltlistákat azonban nem lehet újabb jelöltekkel bővíteni, s a jelöltek sorrendjét sem lehet megváltoztatni.

A parlamenti választásokat 2020. február 29-én 7-től 22 óráig tartják.