Határon túli magyar fiataloknak kezdődött vitorlástábor Orfűn

Szerző: | 2020.08.12., 08:36 | Kárpát-medence

Határon túli magyar fiataloknak kezdődött vitorlástábor Orfűn (Fotó: MTI)

Megnyílt a Rákóczi Szövetség és a Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében a határon túli magyar fiataloknak rendezett vitorlástábor kedden a Baranya megyei Orfűn.

Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott a rendezvényen azt mondta: a tábor is mutatja, hogy a nemzeti összetartozás évében tervezett rendezvényeknek legalább egy részét sikerült, illetve sikerül megtartani a koronavírus-világjárvány ellenére.

Az augusztus 14-éig tartó Kárpát-medencei vitorlástáborról szólva kiemelte: a Felvidékről érkező tizenöt alapiskolás diák és kísérőik megismerhetik a térséget, sportolási lehetőséget kapnak, és várhatóan családjaikban is népszerűsítik majd Magyarországnak ezt a turisztikailag kiemelt területét, később pedig visszatérnek a most megismert vidékre.

Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy a két szövetség együttműködéseként a jövőben rendszeressé válnak a hasonló táborok, és évről évre egyre több diáknak biztosítják az orfűihez hasonló lehetőségeket Baranyán kívül a Balatonnál és a Tisza-tónál is.

Kollár Lajos, a vitorlás szövetség elnöke azt mondta: szívesen segítette szervezetük a tábor létrejöttét, hiszen a vitorlázás természetközelsége, személyiségformáló és csapatépítő ereje miatt is az egyik legcsodálatosabb sport. A szövetség a jövőben is igyekszik támogatni a hasonló alkalmakat – tette hozzá.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy szervezetük az idei nyárra 5000 határon túli magyar fiatalnak szervezett programot, azonban a járvány miatt elrendelt korlátozások következtében nem tudnak annyi diákot fogadni, mint tervezték.

Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a szövetség sátoraljaújhelyi tábora mellett létrejöhettek olyan színes programok is, mint az e heti orfűi, illetve a nyár eleji nyékládházi hasonló vitorlástábor.

A Rákóczi Szövetség július elején azt közölte az MTI-vel, hogy várhatóan több ezer diák és tanár táborozik idén a szervezésükben Magyarország több helyszínén; a tizenöt tematikus nyári rendezvény Magyarországról és a határon túlról egyaránt várja a résztvevőket, így általános és középiskolásokat, egyetemistákat, valamint tanárokat.

Az akkori tájékoztatás szerint a táborok nemcsak a kapcsolatépítést, a pihenést szolgálják, hanem jó alkalmat teremtenek a magyar identitás erősítésére is. Az egyes nyári táborokba a tudomány, a közélet, a gazdaság, a sport és a művészvilág több képviselője is ellátogat.

6677 új fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában

6677 új fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában

A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) folyamatosan frissülő térképes adatbázisa szerint Ukrajnában  355 601 koronavírusos esetet tartanak számon. Az elmúlt 24 órában 6677 koronavírussal fertőzött beteget regisztráltak. Az aktív fertőzöttek száma 203 675. Eddig 6 590  személy életét követelte a betegség. 145 336-en felgyógyultak. Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This