Hatezer kilométeres túra aknák és medvék között

Erdélyi Zsolt debreceni túrakerékpáros 2014-ben nem mindennapi teljesítményt hajtott végre: az ország valamennyi régióját átszelve, mindössze 44 nap alatt kerékpározott le 4327 kilométert.

Azt talán még maga sem tudta pontosan, hogy a természet, a kerékpározás szeretete, az ország tájainak megismerése vagy mindez együtt inspirálta egy évvel ezelőtt, de az vitathatatlan, hogy kitartásban és küzdőszellemben nincs hiány a bringásnál, aki mindössze 44 nap alatt teljesítette a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége által kiírt teljesítménytúrát, az Országos Kerékpáros Körtúrát (OKKT).

Jelenleg újabb útvonalát tervezi, ami csöppet sem tűnik veszélytelennek, ugyanis ha rosszul méri fel a terepet, könnyen aknák közé kerekezhet, vagy egy medvecsalád mellé építheti ideiglenes táborhelyét.

„Tavaly másfél hónap alatt felkerestem hazánk összes megyéjét és megyeszékhelyét – nyilatkozta a kerékpáros. – Voltam az ország legmagasabb és legmélyebb pontján, megnéztem a legnagyobb tavakat, hegyvonulatokat, és felfedeztem a természetvédelmi területeket, a nemzeti parkokat is. Az időjárási viszontagságoktól sem mentes útvonalon 600-nál is több település elevenedett meg a sokszínű vidéki Magyarországon, igazi értékek tárultak fel előttem a 4327 kilométeres távon. Összességében a túra egy hatalmas kihívás volt.”

Az igazi feladat azonban még csak most jön, augusztusban indul a túra folytatása.

Nyár végén Erdélyi Zsolt ezúttal másodmagával, a sombereki Antal Bélával indul útnak, közel 6000 kilométer megtételére vállalkoznak. A tíz országot átívelő, határ menti útvonal során felkeresik a történelmi Magyarország legjelentősebb kulturális, néprajzi és történelmi örökségeit. Az október végéig tartó teljesítménytúrán dokumentálják a naponta megtett távokat, az út során felkeresett településeket és nevezetességeket.

Az útvonal nem veszélytelen. Elég, ha csak annyit említünk, hogy Erdélyben bárhol találkozhatnak barna medvével, ezért kizárt, hogy éjszaka az erdő közepén tábort vernek, míg Bosznia-Hercegovinában még mindig nagyon sok az aknamező, ezt csak nagyon pontos útvonaltervezéssel lehet majd kikerülni.

„Már a tavalyi országos körön felmerült ez az ötlet, mint egy lehetséges következő nagyobb erőpróba, hogy a történelmi határokat bringával járjuk végig. Lassan érlelődött a gondolat, majd a tettek mezejére léptünk, és elkezdtük a túra tervezését-szervezését. Augusztus végén indulunk idei kihívásunkra, amit így akár tekinthetünk a tavalyi OKKT folytatásának is. A természeti csodák, a kaland és a megmérettetés mellett felkeressük a lehető legtöbb történelmi nevezetességet is, ami küldetésünk egyik legfontosabb célja.”

Nagy-Magyarország Határvidék Körtúra:

https://www.facebook.com/nagymagyarorszagkortura
http://nagymagyarorszagkortura.wezzpage.hu
http://bicajos.hu

Sajtókapcsolat:

Bakó Csaba
+36 30 219 2818
[email protected]