Idén is megrendezik a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját

Szerző: | 2014.02.28., 11:03 | Kárpát-medence

Jövő héten csütörtöktől szombatig tart a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának (KEK) idei mérkőzéssorozata Budapesten.

A több mint húszéves múltra visszatekintő sportrendezvényt Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján élő magyar egyetemisták hozták létre. A tornán a Kárpát-medence legjobb egyetemista futsalcsapatai mérkőznek meg egymással. A résztvevők többek között a szlovákiai Révkomáromból, a kárpátaljai Beregszászról, a romániai Csíkszeredából, Sespiszentgyörgyről, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről, valamint a szerbiai Újvidékről érkeznek.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club közös szervezésében megvalósuló KEK-hez idén is – miként tavaly – kapcsolódik karitatív kezdeményezés: a szervezők és a résztvevők a szabadkai Hallássérült Iskolaközpont tanulói számára gyűjtenek sportfelszereléseket, sportjátékokat.
A programot az I. magyar egyetemi és főiskolai cheerleader (pompomlány) bajnokság színesíti, melyre a futsal döntő előtt kerül sor – olvasható a szervezők csütörtöki közleményében.

Forrás: MTI

Pin It on Pinterest

Share This