Indul a jelentkezés a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramra

„A tehetség kincs!” – ezzel a jelmondottal hirdeti meg már kilencedik éve a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíjprogramját, mellyel a tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő diákokat támogatják. Az ösztöndíjprogram nyertesei anyagi támogatásban, illetve szakmai mentorálásban is részesülhetnek. Idén adománygyűjtést is hirdet és jótékonysági rendezvényt szervez az alapítvány, hogy tízzel több tehetséges fiatalt tudjanak támogatni.

A nyár végi tanszeradományokat követően ősztől a tehetségek támogatására fókuszál a Magyar Református Szeretetszolgálat. A Nyilas Misi Ösztöndíjprogram azoknak az 7-12. évfolyamos diákoknak nyújt támogatást, akiknek nehéz anyagi helyzetük miatt szükségük van anyagi segítségre tehetségük kibontakoztatásához. A különböző foglalkozások költségei, az eszközök megvásárlása, valamint a versenyek nevezési díjai ugyanis jelentős költséget jelentenek a családok számára, legyen szó akár új sporteszközök vásárlásáról, fellépő ruhák készíttetéséről vagy a különböző versenyek nevezési díjairól. 

A program elindulása óta már közel 600 diák részesülhetett százezer forintos ösztöndíjban, melyet 2022 óta online szakmai mentorálással is kiegészít az alapítvány, valamint a Nyilas Misisek nyári táborában a tehetséggondozás és a közösségépítés kerül előtérbe. A fiatal tehetségek összesen nyolc kategóriában – sport, ének-zene, tánc, magyar nyelv- és irodalom, fizika, matematika, informatika, képzőművészet – pályázhatnak a Nyilas Misi Ösztöndíjra szeptember 30. és október 31. között a legyenfolytatas.jobbadni.hu oldalon keresztül, majd a pályázat szakmai zsűrijének döntését követően november végén hirdeti ki a szeretetszolgálat az idei nyerteseket.

A Magyar Református Szeretetszolgálat idén célként tűzte ki maga elé, hogy növelni szeretné a támogatásban részesülő diákok számát, ennek érdekében adománygyűjtést hirdet, valamint jótékonysági tehetségnapot szervez. A cél legalább egymillió forint összegyűjtése, mellyel további tíz diák támogatása válna lehetővé. A jótékonysági rendezvényt 2024. október 26-án (szombaton) délelőtt a Református Skót Misszió székházában (Budapest, VI. kerület, Vörösmarty u. 51.) tartják, ahol a Nyilas Misi Ösztöndíj zsűritagjai és mentorai közül Korok Fatima szabadtüdős mélymerülő világbajnok, Bán Teodóra táncművész és Rákász Gergely orgonista személyes történetüket bemutató előadáson és kerekasztal-beszélgetés keretében mesélnek az álmok elérésének lehetőségéről.

Az MRSZ Nyilas Misi Ösztöndíjprogramja a nevezés teljes időszakában támogatható a 1358-as adományvonal hívásával, az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint banki átutalással a 10702019-85008898-51100005-os számlaszámon. (Közlemény: ösztöndíj)

Magyar Református Szeretetszolgálat