Írástudatlanság a romák körében

A Romániában élő romák 25 százaléka írástudatlan – derült ki a Soros Alapítvány felméréséből, amelyet szerdán tettek közzé Bukarestben.

A felmérés adatait a Romániai, bulgáriai, olaszországi és spanyolországi romák a társadalmi beilleszkedés és az migráció között című tanulmányban jelentették meg. Az iskolaelhagyásnak tulajdonított írástudatlanság terén Romániában a legrosszabb a helyzet. Olaszországban a romák 16, Bulgáriában 12, Spanyolországban 9 százaléka analfabéta.
Ami a migrációt illeti, az Olaszországba vándorolt bulgáriai romák 86, illetve a romániai romák 68 százaléka nyilatkozott úgy: azért hagyta el szülőföldjét, hogy munkát keressen. A Spanyolországba vándorolt romák körében is több mint 50 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik munkahely reményében érkeztek, és ebben az igyekezetükben többségük támogatást is kapott a spanyol munkaügyi hatóságoktól.
A migrációs célországok tekintetében a romániai romák legszívesebben Spanyolországba utaznak (35 százalék), Spanyolországot Franciaország követi (21 százalék). A bulgáriai romák szívesebben próbálnak szerencsét Görögországban és Németországban (22-22 százalék).
A romák körében a vizsgált országok közül Spanyolországban a legalacsonyabb a munkanélküliség (36 százalék), majd Olaszország (37 százalék), Románia (49 százalék) és Bulgária (59 százalék) következik.
A Spanyolországba vándorolt romániai romák gyermekeinek több 93 százaléka iskolai oktatásban részesül, Olaszországban ez az arány 87 százalék. A tanulmány szerzői ezt pozitív jelenségnek tartják a romák társadalmi integrációja szempontjából, ahhoz képest, hogy az Olaszországba vándorolt romániai romák 60 százaléka az elemi iskolát sem végezte el.

Forrás: nyest.hu