Kétnyelvű iskola Lendván

Az 1. számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskolában kísérleti jelleggel az idén szeptemberben az első osztályban elindul a párhuzamosan folyó kétnyelvű írás- és olvasástanítás.

A szülőknek a február 14-től 16-ig tartó beiratkozáskor kell eldönteniük, hogy ezt a képzési formát választják-e gyermekeiknek – írja a Népújság című szlovéniai hetilap internetes oldalán. A kísérleti jellegű párhuzamos kétnyelvű írás- és olvasástanítást azért az 1. számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskolában kezdik el, mert Szlovénia magyarok által is lakott régiójában ez a legnagyobb kétnyelvű általános iskola.

A felmérések szerint ennek a lendvai iskolának a körzetében él a legtöbb olyan kisgyermek, aki mindkét nyelvet, a magyart és a szlovént is anyanyelvi szinten beszéli, illetve ebben a körzetben a legalacsonyabb a magyar családok körében a beiratkozási arány a magyar anyanyelvi iskolai csoportokba. A 2011/12-es tanévben például 15 százalék alatti volt ez az arány.

Varga István Stefan, a szlovéniai magyar nemzeti közösség oktatási bizottságának elnöke elmondta a Népújságnak: a kísérleti tagozat elindításának egyik fontos célja az, hogy megforduljon az a tendencia, hogy a vegyes házasságokból érkező, illetve a mindkét nyelvet jól beszélő és magyar anyanyelvű gyerekek többsége a szlovén anyanyelvi csoportban kezd tanulni.

Forrás: nyest.hu