Kiút a gazdasági és lelki válságból

Nemcsak gazdasági, hanem lelki válságban is vannak ma az emberek, ebből keresi a kiutat a Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) huszadik alkalommal Balatonszárszón megrendezett jubileumi konferenciahete – mondta Kis Boáz, a szervezet ügyvezető elnöke a hétfői nyitónapon.
A magyar-magyar kapcsolatok erősítését célként meghatározó civil szervezet nyitóáhítattal kezdődött konferenciáján mintegy 120-an vesznek részt. A többségében hívő, különböző felekezethez tartozó érdeklődők Kárpátaljáról, a Felvidékről, Erdélyből, a Délvidékről és Magyarországról érkeztek.
Kis Boáz köszöntőjében azt mondta: ma olyan szellemi, lelki káoszban élünk, amely lerombolja a személyiséget, ezért a társadalomnak sok mindenen kell változtatnia. A konferencia célja, hogy ebben az útkeresésben segítséget nyújtson a résztvevőknek.
A hétfőtől vasárnapig tartó rendezvény első napján Márkus Béla egyetemi tanár beszélt Nyírő József mai arcáról, a következő napokon teológusok, kormányzati tisztségviselők, egyetemi tanárok, kutatók, politológusok és művészek tartanak előadásokat. Az MNC idei célja a csángók felkarolása; szó lesz arról is, milyen hatást gyakorol a csángókultúra a magyarságra. Esténként a Kárpát-medencei magyar kastélyokról, várakról, templomokról tartanak vetítésekkel egybekötött előadásokat.
Forrás: MTI