Látogatás az Országházban a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatainak tiszteletére rendezett emlékülés-megemlékezés alkalmából

Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke meghívására november 7-e és 10-e között budapesti látogatáson vehettek részt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói és tanárai, továbbá középiskolások, gimnazisták, líceumi tanulók a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében.

A látogatás legfőbb célja a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatainak tiszteletére rendezett emlékülésen-megemlékezésen történő részvétel volt, továbbá az Országház, illetve Budapest belvárosi nevezetességeinek megtekintése.

A rendezvényt november 8-án az Országház Felsőházi termében tartották, s Kövér László nyitotta meg. Beszédében arra kérte az ukrán államot, hogy értékelje a kárpátaljai magyar áldozatok sztálinizmus alatti szenvedéseit. Amikor tiszteletet és sértetlenséget kérünk emlékműveinknek, nem kívánunk semmi olyasmit, ami ne illetne meg minden népet és nemzetet bárhol a világon. Amikor magyar nyelvű tankerületet kérünk a kárpátaljai magyaroknak, nem akarunk olyat, ami ne járna minden szabad embernek. Tiszteletet adni és erkölcsi elégtételt nyújtani sohasem a gyengeség, hanem az erő jele – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: „kérjük az ukrán állam vezetőit, legyenek erősek, és nyújtsanak erkölcsi elégtételt a kommunista népirtások kárpátaljai magyar áldozataiért”.
Kövér László utalt arra, hogy a történészek feladata kutatni és bemutatni a múltat, a túlélők lehetősége személyes tanúságtétellel felidézni a kárpátaljai magyarság 1944 utáni kálváriáját. „A mai magyar politikusoknak pedig az a feladata, hogy a magyarságot többé soha, sehol, semmilyen körülmények között ne érhesse olyan csapás, mint amilyen a kárpátaljai honfitársainkat érte” – állapította meg.
A tervszerű kommunista népirtás és etnikai tisztogatás áldozataira emlékezve a házelnök megjegyezte: több mint tízezer magyar férfit hurcoltak el, több ezer magyar nőt erőszakoltak és gyaláztak meg, amelynek következménye több mint tízezer szétroncsolt magyar család, és több mint tízezer árvaságra szánt magyar gyermek lett, „akiknek egyetlen bűnük volt: magyarok voltak”.
Szólt arról, hogy a kommunista vörös csillag jegyében tették tönkre ezeket az embereket, amely jelképről 2012-ben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága azt állapította meg, hogy a horogkereszttel ellentétben azért nem büntethető a használata, mert a vörös csillagnak többes jelentéstartalma van. A kárpátaljai magyarok számára is többes jelentése volt: kínt, szenvedést és halált jelentett – közölte.
Kiemelte: azért kell emlékezni a magyar áldozatokra, „mert sem ők, sem túlélő hozzátartozóik az elmúlt hét évtizedben a külvilágtól semmiféle anyagi vagy erkölcsi elégtételt nem kaptak. Az emlékezés az egyetlen elégtétel, amelyet megkaphatnak, és ezt az elégtételt csak mi, mai magyarok adhatjuk meg nekik. Jószerével az egyetlen elégtétel, amelyet még adhatunk nekik”.
Beszélt arról is, hogy a kárpátaljai magyarok elleni népirtás a kommunista ideológia álcája alatt zajlott, mely valójában a faji leszámolást, a magyarok elleni etnocídiumot volt hivatott leplezni. A kárpátaljai magyar férfiak csak akkor kerülhették el az elhurcolást és a halált, ha szlováknak vagy ruszinnak vallották magukat – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: „Soha semmilyen engedményt nem tehetünk a diktatúrának és szellemi örököseinek. Soha semmilyen engedményt nem tehetünk annak a szemléletnek, hogy bárki meggyilkolható egy nagynak mondott cél, egy eszme kipróbálása érdekében”.

A házelnök nyitóbeszéde után Molnár D. Erzsébet, kárpátaljai történész, a Rákóczi-főiskola tanára, a Lehoczky Tivadar Intézet kutatója tartott előadást, melyben kiemelte, hogy a szovjet vezetés a kárpátaljai magyarságot a kollektív bűnösség elve alapján teljes egészében bűnösnek mondta, ezért deportáltak és küldtek kényszermunkára magyarokat. A német és magyar nemzetiségű, 18 és 50 év közötti hadköteles férfiakat hadifogolygyűjtő területekre kellett vinni, aki ezt megtagadta, haditörvényszék elé állították – idézte fel. A málenykij robotra összegyűjtött embereket szelektálták, ha el tudták mondani szlovákul vagy ruszinul a Miatyánkot, hazaengedték őket, ebből pedig az következik, hogy az elhurcolások elsődleges oka az etnikai tisztogatás volt, de az is szerepet játszott ebben, hogy a Szovjetuniónak hatalmas munkaerőigénye volt – állapította meg. A kárpátaljai összeírás alapján 24 ezer áldozat mutatható ki, de a hozzátartozók számát figyelembe véve ez a szám ennek a többszöröse is lehet – mondta.
Úgy fogalmazott: a szolyvai lágerben „aratott a halál”, akik pedig túlélték az itteni körülményeket, elvitték őket távoli szovjet táborokba, eközben pedig zajlott a magyar értelmiség „lefejezése”.

Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök tanúságtételében röviden felidézte a szovjet táborokba ártatlanul töltött éveit, továbbá a málenykij robotra elhurcolt magyar férfiak, az otthon maradt asszonyaik, gyermekeik, rokonaik fájdalmait, kínszenvedéseit. Kiemelte: bár akkoriban rendkívül nehéz idők jártak rájuk, mégis kibírták azokat az emberek a lelki ébredés, az örök életbe vetett hit és Isten segítségével, mert élni akartak, és így meg is maradtak. A sztálini terror okozta szenvedést nem büntetésnek kell látnunk, hanem Isten nevelő iskolájának – állapította meg. A megemlékezés keretében Kövér László erre az alkalomra készített kitüntetést nyújtott át Gulácsy Lajosnak.

Ezt követően Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős kormányfő-helyettes a magyar papság, köztük a kárpátaljai görögkatolikus magyar papság áldozatvállalását idézte fel beszédében. Elmondta: püspökük, Romzsa Tódor 1944 szeptemberétől állt a munkácsi egyházmegye élén. A nagy októberi forradalom évfordulójára rendezett ünnepségre meghívták beszédet tartani. Szavait a helyi és a moszkvai sajtó úgy idézte: a görögkatolikus püspök arra kéri Sztálint, hogy Kárpátalja Szovjet-Ukrajnához csatlakozhasson. A püspök hiába tiltakozott a szerkesztőségnél, azt a választ kapta, hogy csak kijavították, amit rosszul mondott. A hamisított beszéd Rómában nagy megdöbbenést keltett – mutatott rá a kormányfő egyházi diplomáciáért is felelős helyettese. A KDNP-s politikus arról is szólt, hogy a II. világháború után a Kárpátalját bekebelező szovjet birodalom átfogó támadást indított a görögkatolikus egyház ellen, a püspököt 1947-ben meggyilkolták, az egyházközösségeket beolvasztották a pravoszláv egyházba. Ellentétben azonban az ukrajnai görögkatolikus egyházzal, ahol a titkosszolgálat jelentős eredményt ért el a görögkatolikusok ortodoxiába kényszerítésében, Kárpátalján még a püspök halála után is kevés sikerrel jártak – emlékeztetett. A papság sorsa hosszú börtönbüntetés, munkatábor, elmegyógyintézeti kezelés volt – fűzte hozzá Semjén Zsolt.

Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke beszédében arról szólt, hogy maga a tény, hogy egy ilyen terrorakcióra volt szükség, azt mutatja, a kommunizmus építésére alkalmatlannak tartották az ottani magyarságot, és szükségesnek ítélték nemzeti önbecsülésükben megtörni őket. Kiemelte: az indíték és a cél a politika területéről jött. Az 1950-es években úgy látszott, hogy a siker teljes, a szovjet rendszer berendezkedése, a régi elit elüldözése zavartalanul zajlott. Azután 1989-90-ben, amikor úgy tűnt, a kommunizmus megszűnt, annak ellenkezője látszott igaznak, egymás után emelték az emlékműveket a kárpátaljai falvakban az áldozatoknak. Nem nyugtathatják meg magukat azonban azzal, hogy megvannak az emlékművek, és találkoznak az évfordulókon – fogalmazott, hozzátéve –, oda kell állni a mártírok sírjához, ki kell mondani, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló. Ez tartsa meg a magyarságot! – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.

A Rákóczi-főiskola részéről Molnár D. Erzsébeten kívül szót kapott az emlékülésen-megemlékezésen Orbán Melinda történelem szakos hallgató is, aki arról számolhatott be, hogy ő, mint kárpátaljai fiatal diák, hogyan is látja a sztálini terror okozta málenykij robotot. Elmondta: „1944 őszén Kárpátalja történetében tragikus esemény történt. A terület 18 és 50 éves kor közötti magyar férfilakosságát elhurcolták három napig tartó újjáépítési munkálatokra — „málenykij robortra”. Menetoszlopokban hajtották az embereket, mintha állatok lennének. Személyes érintettsége minden egyes Kárpátaljai lakosnak van, így az én családomnak is” – fűzte hozzá.

Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke a tragédiát átéltek és leszármazottaik nevében tett tanúságtételt. Felidézve az akkori történelmi eseményeket, kitért a hontalanság kimondására, a kollektív bűnösség rögzítésére, az 1946-os csehországi deportálásokra, majd kitelepítésekre. Kiemelte: minden nap érik megaláztatások a magyarságot a határon túl, de mindent túl lehet élni, és a politikai, közéleti küzdelmet folytatni kell.

Potápi Árpád, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke zárszavában úgy fogalmazott: az ottani magyar és német kisebbség etnikai alapon vált a megtorló intézkedések áldozatává. Megtizedelték az értelmiséget, a magyar közösségeket, az egyházakat ellehetetlenítették – emlékeztetett. Nem hagyhatjuk a terror áldozatainak emlékét elveszni, emlékezzünk a mai napig a jelöletlen tömegsírokban nyugvókra – szólított fel a kormánypárti politikus, aki szerint az egész magyarság tragédiája, ami történt.

A 4. Ukrán Front katonai tanácsa 1944. november 13-i parancsában rendelte el a 18 és 50 év közötti kárpátaljai magyar és német nemzetiségű „egykori katonák” és „hadköteles személyek” deportálását. Ennek nyomán mintegy huszonötezer magyar nemzetiségű férfit hurcoltak el. Mielőtt útnak indították volna őket a Kárpátokon túli lágerekbe, többségüket a Munkácshoz közeli Szolyván, gyűjtőtáborban tartották fogva. Az embertelen bánásmód, a járványos betegségek és az éhezés következtében már ott több ezren meghaltak.
1989 után Kárpátalja valamennyi magyarlakta községében emlékművet állítottak azok tiszteletére, akik nem tértek vissza a táborokból.

Az emlékülést-megemlékezést követően idegenvezetői kísérettel a résztvevők megtekinthették az Országház legfontosabb termeit, mint például a volt főrendiházi előcsarnokot, a Szent Koronát és a koronázási ékszereket őrző kupolacsarnokot, a képviselőházi ülésteremet és a bejárati díszlépcsőházat. Ezután a kárpátaljai résztvevők kisebb csapatokba tagolódva rövid városnéző sétára indultak, melynek során Budapest belvárosi részének olyan nevezetességeivel ismerkedhettek, mint a Magyar Állami Operaház, a Terror Háza Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, Hősök tere, a Városliget, a Vajdahunyad vára és a Széchényi fürdő. A városnéző túra tartalmasnak és élményekkel telinek mutatkozott, mivel a főiskolás hallgatók rövid tízperces kiselőadások formájában ismertették a csapatokat az épületek, múzeumok, terek történetével, jellegzetességeivel.

Másnap, november 9-én a Terror Háza Múzeum állandó kiállításának a megtekintése következett, ahol a hallgatók szembesülhettek a magyarországi totális diktatúrák által elkövetett rémtettekkel, a náci és szovjet megszállástól kezdődően, a negyvenes-ötvenes éveket fémjelző félelmen, terroron át, az ’56-os forradalom porba tiprásán, a diktatúrák fenntartásában közreműködők arcképes listáján keresztül a szovjet csapatok kivonulásáig. A múzeum kiállítótermeinek bejárása után a kárpátaljai csoport koszorúkat helyezett el az épület falán a totális diktatúrák áldozatainak emlékére a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nevében.

Ezt követően a csoport egy rövid sétát tett a főváros budai oldalán, ahol a résztvevők a Halászbástya, a Mátyás-templom, a Budai vár, az Országos Széchényi Könyvtár épületeivel és környékével ismerkedhettek a felsőbb éves főiskolás hallgatók rövid előadásainak tolmácsolásában.

November 10-én a Rákóczi-főiskola hallgatói, tanárai, továbbá a pedagógusszövetség szervezésében jelen lévő tanárok, diákok, tanulók maradandó élményekkel gazdagodva térhetett haza.

A csoport nevében ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Magyar Országgyűlés elnökének az Országházban a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatai tiszteletére rendezett emlékülésért, továbbá a Budapesten tett látogatásunkért!