Lemondott a román miniszterelnök

Emil Boc román miniszterelnök a kabinet hétfői, rövid ülésén bejelentette kormányának lemondását.

Boc az ország gazdasági stabilitásának megtartásával, és az utóbbi hetek társadalmi feszültségeinek csökkentésével indokolta döntését, írja a Krónika. Boc arról nem beszélt, hogy pártelnöki tisztségét megtartja-e.

Boc azt mondta, hogy 2011-ben Románia 2,5 százalékos gazdasági növekedést könyvelhetett el, amely az egyik legmagasabb volt az Európai Unióban. Az infláció a legalacsonyabb volt az utóbbi húsz évben, az euró-lej árfolyam stabil, az államadósság a legalacsonyabb szintű az Európai Unióban, a költségvetési deficitet ellenőrzik, és finanszírozható.

„Lemondtam, mert számomra kevéssé fontos, hogy a székemben maradjak, az országnak viszont rendkívül fontos, hogy a remények tovább éljenek” – jelentette ki. Azt mondta, hogy kormányzása idején sok népszerűtlen intézkedést kellett hoznia. „Minden döntést azért hoztunk, mert szükség volt rájuk, nem azért, mert ezt szerettük volna.” Szerinte az erőfeszítések kezdtek beérni.

A román lapok már a hétvégén is arról írtak, hogy Boc hétfőn bejelentheti lemondását, úgy vélték, hogy többek között ezért hívta össze Traian Băsescu román elnök megbeszélésre délre a pártok vezetőit. Az Evenimentul Zilei lap úgy tudta, hogy Boc lemondását több csoport is szorgalmazta a PD-L kormánypárton belül.

Az Evenimentul Zilei szerint pártoktól független szakértő lehet a miniszterelnök, és akár a kormány több tagjának is szakértőket kérhetnek fel. Úgy tudják, felmerült Mugur Isarescu jegybankelnök, és Lucian Croitoru jegybanki tanácsadó neve is, utóbbi már korábban is szóba jött lehetséges miniszterelnökjelöltként. A lap szerint ugyanakkor akár George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója is a potenciális jelöltek között lehet.

Traian Băsescu hivatala végül lemondta az eredetileg tervezett találkozót a pártokkal, amelyet hivatalosan a gazdasági és monetárius unióról szóló EU-szerződésről kezdeményezett. Az eredeti napirendi pontok helyett ugyanakkor a kormány lemondásáról és átalakításáról fognak egyeztetni, feltehetően még hétfőn, írja a Hotnews.ro. Az elnök a parlamenti pártokkal folytatott konzultáció után tesz javaslatot az új kormányfő személyére.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint korai azt latolgatni, hogy marad-e a jelenlegi kormánykoalíció Romániában, hiszen egyelőre nem lehet tudni, ki lesz a következő miniszterelnök. Hozzátette, hogy a lemondás Boc személyes döntése volt. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ támogatná-e egy független miniszterelnök kormányát, Kelemen Hunor kételyeit fejezte ki, hogy egy technokrata kormányfőnek sikerülne megszereznie a többség támogatását a parlamentben.

Az elnök által felkért jelöltnek tíz napon belül bizalmi szavazást kell kérnie a parlamentben az új kormányról és a kormányprogramról, írja a Krónika. A képviselőház és a szenátus közös ülésén többségi szavazással dönt. Ha a parlament nem támogatja az új kormányfőt, akkor megint az elnök tehet javaslatot. Ha másodszor is leszavazzák a javasolt személyt, akkor előrehozott választásokat lehet kiírni.

Boc három éve volt Románia miniszterelnöke. Első kormánya még 2008 végén alakult, akkor a Szociáldemokrata Párttal (PSD) nagykoalíciós kabinet alakult. A PSD kilépése után Boc első kormánya megbukott, de 2009-ben Traian Băsescu elnök újból őt kérte fel kormányalakításra. A második Boc-kormányban a PD-L a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) kormányzott együtt.

Az elmúlt év vége politikai értelemben eseménytelenül telt Romániában, miközben gazdaságilag sikerült valamennyire talpra állítani az országot. Emil Boc éppen január elején jelentette be, hogy 2011-ben a tervezett 1,5 százalékkal szemben 2 százalékos volt a növekedés, miközben a költségvetési hiányt sikerült a tervezett 4,4 százalékon tartani.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ennek ellenére vasárnap csökkentette Románia 2012-es gazdasági növekedési előrejelzését, hozzátéve, hogy a reformintézkedéseknek köszönhetően jobban tudják majd kezelni az euóövezeti válság hátrányos hatásait. Az IMF a korábbi 2,3 százalékos román GDP-növekedési előrejelzését 1,5-2,0 százalékra csökkentette 2012-re.

A megszorító intézkedések ugyanakkor visszavetették a kormány és Băsescu elnök népszerűségét, amely mélypontra jutott. Január közepén pedig több ezer fős tömeg vonult utcára több nagyvárosban és Bukarestben is eredetileg az egészségügyi reformot bíráló államtitkár-helyettes lemondása és a reform ellen tiltakozva, de később már Traian Băsescu elnök és a kormány lemondását követelve.

 

forrás:index.hu