Magyar feliratot az élelmiszerekre a határon túli magyar területeken!

Szerepeljenek magyar nyelvű feliratok is az élelmiszereken, vegyi árukon a határon túli magyar lakta területeken – ezt szorgalmazza a kereszténydemokrata Spaller Endre.

A kormánypárti országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: Románia, Szerbia és Szlovákia magyarok lakta területein vizsgálták meg számos multinacionális vállalat olyan termékét, amellyel Magyarországon is jelen van az adott cég. Vizsgálataik során azt tapasztalták, hogy nem mindegyikük írja rá a termékismertetőt és lejárati dátumot magyarul az adott árucikkre – mondta Spaller Endre, hozzátéve: különösen a chipsek, a csokik, és a cukros üdítőitalok esetében fordul elő, hogy nincs a termékeken magyar nyelvű felirat.

Közlése szerint a nem megfelelően címkéző cégek vezetőit levélben keresik meg, és kezdeményezik, hogy üzletpolitikájuk során vegyék figyelembe a kisebbségi fogyasztók védelmét és jogait.

A kereszténydemokrata politikus negatív példaként említette a Nestlét, ugyanakkor, mint mondta, a Procter and Gamble vagy a Rauch termékein minden esetben találni lehet magyar feliratot.

Megjegyezte: bár a cégeknek nincs törvényi kötelezettségük, de ha ezek a feliratok léteznek magyarul az adott vállalatnál, akkor fontos, hogy elhelyezzék azokon a termékeken, amelyeket magyarok lakta vidékeken forgalmaznak.

„Ha rá tudják írni az adott termékre bolgárul, ukránul, szerbül a román mellett, akkor megtehetik, hogy ráírják magyarul is” – fogalmazott. Hangsúlyozta: ez az érintetteknek nem kerülne semmibe, de több millió fogyasztó az anyanyelvén tájékozódhatna a fogyasztóvédelmi szempontból fontos kérdésekről.

A kisebbségi jogok védelme európai alapérték, ha ezt semmibe veszik, nem beszélhetünk európaiságról – jelentette ki Spaller Endre.

Újságírói felvetésre a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő azt mondta, nem hiszi, hogy ez gazdasági szuverenitást sértene, hiszen az érintett termékek már most is többnyelvűek.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a témában nagyon sok panasz érkezett hozzájuk. Spaller Endre maximum egy éves türelmi időt ad az érintett cégeknek, ezt követően, ha nem lesz változás további lépésekben gondolkodnak. Egyik lehetőségként említette, hogy elindítanak egy honlapot a pozitív példák bemutatására.

Forrás:MTI/ nyest.hu