Magyar tanárokat távolítottak el a marosvásárhelyi egyetemről

Újabb döntést hozott a magyar oktatás rovására a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa. A román többségű testület a hétvégén arról döntött, hogy nem hosszabbít szerződést a felsőoktatási intézmény nyugdíjas óraadó tanáraival. Mivel a tizenöt, a tavasszal nyugdíjba kényszerített, majd óraadóként szerződtetett professzor közül kilenc magyar nemzetiségű, a szenátus döntése a magyarság újabb arculcsapásának számít, és jelentősen megnehezíti majd a magyar tagozat működését.

Míg az egyetem diákságának szinte fele magyar nemzetiségű, a tanárok aránya az egyharmad alá csökkent. Határozatával az intézmény szenátusa lényegében azoktól a professzoroktól szabadult meg immár végérvényesen, akiket a tavasz folyamán, az egyetemi év közepette, egyik napról a másikra nyugdíjba küldött. Akkor a MOGYE szenátusa kegyesen felajánlotta az érintetteknek, hogy óraadó tanárként továbbra is dolgozzanak a felsőoktatási intézményben.

További tiltakozásokat szerveznek

A szenátus döntése elégedetlenséget váltott ki a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE) tagjaiban. A hetek óta Marosvásárhely főterén tiltakozó aktivisták újabb demonstrációra készülnek. Ezúttal az egyetem épülete előtt, hangosbemondóval készülnek fejezeteket felolvasni az új oktatási törvényből. Néhány passzust egy óriástablóra is felírattak, amit aranyozott keretbe foglaltak. A két és fél méterszer kétméteres tablót a hét folyamán készülnek átadni Constantin Copotoiu rektornak. A RMOGYKE elsősorban a szenátus román tagjai által megszavazott diszkriminatív egyetemi charta ellen tiltakozik.

Mint ismeretes, a tanügyi törvénybe foglaltakkal szemben ez nem teszi lehetővé a magyar intézet megalakítását az egyetemen. „Pénteken levélben értesítettük a szenátus tagjait, hogy döntéseikkel a Románia által is felvállalt nemzetközi egyezményeket szegik meg. A héten az egyetem előtt tiltakozunk, de folytatjuk a főtéri figyelemfelhívó sétánkat is. A következő lépés az lesz, hogy megpróbáljuk rávenni a MOGYE magyar diákságát, hogy ülősztrájkkal kezdje az évet” – sorolta a civil szervezet terveit a Krónikának Ádám Valérián, a RMOGYKE ügyvezetője, az egyetem volt diákja.

Krónika.ro/Kitekintő