Megfigyeltetné Magyarországot egy szlovák politikus

Martin Fronc, a szlovákiai Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselője szerint az Európai Tanácsnak el kellene kezdenie Magyarország megfigyelését a határon túli magyar állampolgárok szavazati joga miatt – írja a SITA hírügynökségre hivatkozva a helyi Új Szó.

Az Európai Tanácsban már a múltban is felvetődött Magyarország megfigyelése, a kormány antidemokratikus lépései miatt; ha most ilyen javaslat lenne, akkor azt támogatnám – mondta a kereszténydemokrata képviselő. Fronc szerint aggasztó, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok is szavazati jogot kapnak Magyarországon, ezért a politikus frakciójában kezdeményezni fogja, hogy megszülessen egy ilyen indítvány. Amennyiben sikerrel jár, akár már októberben a képviselők elé kerülhet a megfigyelést célzó javaslat.

Fronc szerint a határon túli magyarok választójoga a két ország kapcsolatát is rontja. Mint fogalmazott: már most sem jó, sőt, inkább fesztült a kapcsolat Magyarország és Szlovákia között, ezért északi szomszédunknak lépnie kell, de „normális eszközökkel, európai módon”.

HVG