Megmaradásukért küzdenek a felvidéki magyarok

A nemzetállamépítés miatt Szlovákiában a magyarok komoly asszimilációval szembesülnek, megmaradásunk érdekében sürgős lépésekre van szükség – mondta Berényi József.

Az MKP-elnöke azt követően tartott sajtótájékoztatót, hogy a Szlovák Statisztikai Hivatal közzétette előzetes népszámlálási eredményeit, melyek szerint 2011-ben hatvanháromezer magyarral kevesebb élt Szlovákiában, mint 10 évvel ezelőtt.

,,Húsz év alatt pedig több mint százezer magyarral csökkent a számunk. Nagyon magas azoknak az aránya, akik nem vallották be a nemzetiségüket. Ezt az okozta, hogy a kormány rosszul készítette elő a népszámlálást, a vonalkóddal ellátott kérdőív miatt sokan elbizonytalanodtak” – mondta Berényi József.

Az MKP elnöke szerint a magyarság szlovákiai létszámcsökkenésének további oka, hogy Dél-Szlovákia Nagykürtöstől Királyhelmecig egy válságrégió, emiatt sokan külföldön vállalnak munkát. „Ezek az okok önmagukban azonban nem magyarázzák nagyarányú létszámcsökkenésünket” – figyelmeztetett Berényi József. Emlékeztetett arra, hogy az MKP javaslatait a szlovák politika rendszeresen olyan demagógiával utasítja el, hogy azok mögött bizonyára valamilyen határmódosítási szándék áll…

,,Nem erről van szó, ezt vissza kell utasítanunk. Sajnos, még Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes sem jelent kivételt, aki az MKP programjával kapcsolatban rögtön trianonozni kezdett. A számok azt mutatják, hogy célkitűzéseink legitimek, igazolhatóak, és komoly lépésekre van szükség a kisebbségek jogbővítése területén, ugyanúgy a kisebbségek kultúrájának finanszírozása és intézményeink megerősítése terén is.

Ha ezeken a területeken nem lépünk előre, akkor a szlovákiai magyarság 50-70 év alatt megszűnhet.” – mondta Berényi József, aki szerint kellő politikai akarat esetén az asszimiláció megállítható, ezt mutatja a spanyolországi baszkok példája is. „Elutasítjuk azonban az olyan folyamatosan alkalmazkodó politikát, hogy állandóan csak mi vegyük figyelembe, mit akar a többségi nemzet. A létünkről van szó!” – mondta az MKP elnöke.

Forrás: felvidek.ma/kitekinto.hu