Megnyílt Szlovákia első erdőfürdője

Egy ősi gyógymóddal is megismerkedhetnek azok, akik ellátogatnak a kassa megyei Vinnára. Az új erdőfürdő testnek és léleknek is felüdülést kínál, ls segít visszatalálni a természethez – hangzott el az M1 V4 Híradójában.

Vinnában a gyógynövények felhasználásáról is sokat tanulhatnak. Az újonnan kialakított erdőfürdőben legfeljebb 20 fős csoportokat fogadnak, hogy a vendégek számára minél személyesebbé tegyék az élményt.

A látogatók így lehetőséget kapnak, hogy befelé forduljanak, önmagunkra és a környezetük részleteire figyeljenek, saját bőrükön tapasztalják meg az erdő gyógyító erejét.

Kassa megye idegenforgalmi kampányaiban idén a szülőföld, illetve a korábban kevésbé ismert, érintetlen természet és épített örökség felfedezésére buzdítja a kirándulókat.

A Szlovákiában élők nagy többsége belföldön nyaral, így a Zempléni-térség felfedezésére is jóval többen vállalkoznak, mint korábban.