Memorandum felvidéki magyaroktól a szlovák kormánynak

A szlovák kormányhoz fordultak az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok.

Az alkotmánybíróságnak ma kellett volna döntenie arról a beadványról, amelyben az állampolgársági törvény alkotmányos vizsgálatát kérték.
Az állampolgárságuktól megfosztottak nevében Gubík László szlovákul mondta el, hogy azért adták át a memorandumot, mert az alkotmánybíróságnak ma kellett volna kihirdetnie határozatát a szlovák állampolgársági törvény alkotmányosságáról. Ez nem történt meg, mert a taláros testület meghatározatlan időre elhalasztotta a döntés kihirdetését.
„Ha valami fontos a világon, ez fontos, ide el kellett jönni”, mondta a 102 éves Tamás Ilona, aki az elsők között vette fel a magyar állampolgárságot, amelynek következményeként a szlováktól megfosztották.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, az állampolgárságuktól megfosztottak jogi képviselője a pozsonyi Kormányhivatalban elmondta: eddig 722-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, mert felvettek egy másikat, köztük 47-en a magyart.
Hozzátette: „az igazi ok, ami miatt Robert Fico kormányfőhöz fordulunk az az, hogy egy olyan törvénymódosítást kezdeményeztek, amely a többségnek visszaadja az állampolgársághoz fűződő jogot, de ebből kimaradnának az őshonos magyarok.”
A módosító javaslatról ugyanis korábban Robert Kaliňák belügyminiszter elmondta: megtarthatnák szlovák állampolgárságukat azok, akik abban az országban élnek, amelynek az állampolgárságát felveszik.

Forrás: hirado.hu