Migránsok támadtak fiatalokra Szabadkán

Szikével vágták meg egy 16 éves fiú fejét és fülét a hét végén a város központjában. A hét végén három migráns támadott meg két 16 éves szabadkai fiatalt a város központjában, a Patria Szálló közelében, amikor a fiatalok szállást keresni segítettek a menekülteknek, írja a subotica.com hírportálra hivatkozva a Magyar Szó.

A megtámadott fiatal fiúk egyik barátnőjének elmondása szerint a középiskolások a Raichle Ferenc-parkban beszélgettek este kilenc óra tájban, amikor három migráns odament hozzájuk, és azt kérdezték, hol tudnának éjszakára megszállni. A társaságból egy testvérpár elkezdte nekik magyarázni, merre van a Patria Szálló, de nem értették, ezért elkísérték őket. A lány ott maradt a parkban, s – mint később a hírportálnak elmondta – néhány pillanattal később az egyik fiú, véres fejjel tért vissza. Társainak elmondta, lehajolt, hogy bekösse a cipőfűzőjét, amikor az egyik migráns elővett egy szikét és megvágta a fejét egészen a füléig. Aztán elmenekültek. A testvére elrohant vízért és megpróbálták elállítani a vérzést, majd kihívták a mentőket, akik a helyi közkórházba szállították a sérültet.

A fiatalt vágási sérüléssel és enyhébb térdzúzódással látták el, majd hazaengedték. A történtek után a fiatalok már nem találkoznak a szokásos helyükön, mert azt mondják, nem érzik magukat biztonságban a városban. A szabadkai rendőrség megerősítette a hírt, miszerint történt egy összetűzés, amely során három migráns megtámadott két kiskorút, amelynek következtében egyikük megsérült. A rendőrség azonnal a helyszínre érkezett és értesítette a helyi ügyészséget. A támadókat még nem azonosították, de folyik a nyomozás, hogy fényt derítsenek a bűntényre.