Negyvenöt kilométeres élőlánc Németországban

 

Az atomenergia felhasználása ellen tiltakoztak Stuttgarttól Neckarwestheimig, a megmozduláson politikusok is részt vettek.

 

Hatvanezren alkottak szombaton élő láncot Stuttgart és a neckarwestheimi atomerőmű között. Az így kialakított 45 kilométeres élőlánccal az atomenergia felhasználásának németországi beszüntetését követelték a demonstrálók.

A tiltakozó akciót a március 27-én tartandó baden-württembergi tartományi választások elé időzítették, és hónapok óta készültek rá. Hírügynökségi jelentések szerint a komoly érdeklődést a fukusimai atomerőműben szombaton bekövetkezett robbanás is magyarázza.

Politikusok is csatlakoztak

A megmozduláson szociáldemokrata és zöldpárti politikusok is részt vettek. A Zöldek vezetősége szombaton kiadott állásfoglalásában egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fukusimánál történtek azt mutatják: a nukleáris technológia ellenőrizhetetlen, rendkívül veszélyes és kockázatos technológia még egy műszakilag olyan fejlett országban is, mint Japán.

A német kormány tavaly döntött úgy, hogy az ország 17 nukleáris létesítményének a működési idejét átlag 12 évvel meghosszabbítja, míg a megelőző kabinet azt jelentette be, hogy 2021-ig bezárja valamennyit. Angela Merkel kancellár úgy érvelt, hogy Németországnak szüksége van „áthidaló technológiaként” az atomenergiára, amíg ki nem fejlesztenek egy sokkal megújulóbb erőforrást.

 Forrás: hirado.hu