Nukleáris anyaggal kereskedők ellen indult eljárás Szlovákiában

Illegális kereskedelem vádjával hét ember ellen indított eljárást a szlovák rendőrség.

A szlovák és a cseh rendőrség együttműködésével meghiúsított üzletben szereplő radioaktív anyag a volt Szovjetunió területéről származott, s értékét mintegy félmillió euróra becsülték a rendőrségi szakértők. Hogy milyen anyagról van szó konkrétan, illetve kinek akarták azt eladni, azt a szlovák rendőrfőkapitány a folyamatban lévő vizsgálatokra tekintettel nem kívánta pontosítani.

Jaroslav Spisiak „nyugdíjas klubnak” nevezte a bűnbandát, amelyet egy 71 éves férfi irányított. Hat személyt november 23-án, míg a hetediket december 2-án vette őrizetbe a rendőrség, s most mindnyájan előzetes letartóztatásban vannak. Amennyiben az ellenük felhozott vád bizonyítást nyer, három évtől tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik őket. Ha Csehországban kerültek volna bíróság elé, akár 16 évet is kaphattak volna. A letartóztatottakat a cseh rendőrség 2009 óta figyelte.

„Az akciót még csírájában meghiúsítottuk, minek következtében se Szlovákia, se Csehország területére nem került be nukleáris anyag” – szögezte le a szlovák rendőrkapitány. Elmondta: az eredeti tervek szerint az üzletre Csehországban került volna sor, de később a bűnbanda úgy döntött, hogy az anyagot Szlovákiában értékesíti. A cseh hatóságok ezért értesítették a szlovákokat, akik átvették a „nyugdíjasok” megfigyelését és követését.

Hasonló illegális üzletet már 2007-ben meghiúsítottak a szlovák hatóságok. Akkor az ügyben egy ukrán és egy magyar állampolgár is érintett volt.

Forrás: hir24.hu