Önálló magyar iskola nyílhat a romániai Kisjenőben

Fórumot rendeztek arról, hogy nyíljon-e önálló magyar iskola Kisjenő-Erdőhegyen.

Az új romániai oktatási törvény lehetővé teszi, hogy nemzeti kisebbségi iskola bármilyen létszámmal működhessen.

A kisjenői Mihai Veliciu Líceumhoz tartozó magyar nyelvű iskolai tagozat épületében rendezték meg a szakmai fórumot, amelyen az intézményben oktató 14 pedagógus mellett a katolikus plébános és a református lelkipásztor, továbbá a két aradi városi tanácsos is részt vett – számol be a Nyugati Jelen című aradi központú regionális napilap pénteki számában a szerdai tanácskozásról.

Bognár Levente, Arad alpolgármestere szerint Kisjenő-Erdőhegyen anyanyelvű iskolai központ is létrejöhetne, ahol az általános iskola mellett szakiskolai osztályt is be lehetne indítani a középiskolába be nem iratkozott körösközi végzősök számára.

Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) oktatási alelnöke kijelentette, hogy legalább 40-50 évre kell tervezni, ha önálló magyar tannyelvű iskolát szeretnének. Példaként említette két iskola létrejöttét. Tordán és Margittán is nehezen szánták rá magukat a helybeliek, később azonban kiderült, hogy a hosszú távú megmaradáshoz szükséges egyetlen helyes döntést hozták meg, mert önálló jogi személyként az intézmény előtt kitárultak a pályázati, a támogatásfogadó lehetőségek.

Pántya Elemér katolikus plébános hozzászólásában az önállósodás mellett érvelt, arra is hivatkozva, hogy ki kell használni a törvény adta lehetőséget, mert – mint fogalmazott – a kormányok jönnek, mennek, megváltozhat a törvény, elmulaszthatják a lehetőséget.

Sime Judit tanár szerint az intézmény eddig jól működött, nem érte őket semmiféle hátrányos megkülönböztetés, ezért kár lenne mindezt a bizonytalanért feladni. Szerinte az önállósodó iskola a kis létszám miatt nem lenne életképes. Véleményéhez kapcsolódott Bíró Margit tagozatvezető is, aki szerint a 130-as létszámú önálló intézmény hosszú távon nem tudna megmaradni.

Molnár Andrea, a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola igazgatója hozzászólásában ismertette az önkormányzati, illetve más forrásokból történő támogatási lehetőségeket.

 

forrás:hirado.hu