Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj külhoni jogászok részére

Megjelent a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának idei pályázati felhívása a Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra, amelyre külhoni magyar jogászhallgatók jelentkezését várják – közölte Potápi Árpád János kedden az MTI-vel.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja a külhoni magyarság „jogi gyarapodásának elősegítése”.

Hangsúlyozta: kiemelten fontos, hogy a határon túli magyar közösségek minél több jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam jogrendjét és szaknyelvét egyaránt ismerő fiatal jogásszal rendelkezzenek.

Felidézte, hogy a külhoni magyar jogászképzés támogatása érdekében indították el 2012-ben a Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjprogramot, amelynek szakmai koordinációját a Budapesti Ügyvédi Kamara látja el.

Potápi Árpád János ismertette: idén 30 kiemelten tehetséges jogászhallgatót tudnak támogatni; Erdélyből 10, Felvidékről 7, Vajdaságból 6, Kárpátaljáról 3, Horvátországból 1, Muravidékről 1, a diaszpórából 2 diákot.

Az ösztöndíjra azok, a magukat magyarnak valló, Magyarország területén lakóhellyel nem rendelkező diákok jelentkezhetnek, akik a Magyarországgal szomszédos országokban vagy a diaszpórában a 2021/2022-es tanévben magán vagy állami felsőoktatási intézményben jogászképzésben vesznek részt nappali tagozaton, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, és legalább két sikeresen lezárt tanulmányi félévet igazolni tudnak.

Az ösztöndíjat elnyerő hallgatók 12 hónapon keresztül összesen 1,2 millió forint támogatásban, valamint szakmai képzésben részesülnek. A pályázat teljes kerete 36 millió forint.
    
A pályázatra 2021. április 1-jétől április 30-ig lehet jelentkezni.

A felhívás a www.bgazrt.hu és a www.kulhonimagyarok.hu oldalon érhető el.

Forrás: MTI