Románia többnemzetiségű NATO-dandárt alakítana ki területén

Bukarest reményei szerint egy többnemzetiségű, Románia területén rotációs alapon működő NATO-dandár kialakításáról születhet döntés az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén – mondta Mihnea Motoc védelmi miniszter hétfőn a Hotnews.ro hírportálnak adott terjedelmes interjúban.

Motoc – riporteri kérdésre – tisztázta: nem arra az amerikai páncélos dandárra utal, amelynek Kelet-Európába telepítését múlt héten jelentette be az Egyesült Államok Európában állomásozó erőinek főparancsnoksága.

A bukaresti javaslat egy olyan szárazföldi erő megszervezéséről szól, amelynek gerincét Románia adná, de azok a szövetségesek is részt vennének benne, amelyek eddig is rendszeresen jelen voltak a Romániában szervezett nemzetközi hadgyakorlatokon.

Motoc emlékeztetett, hogy Bukarestben alakítják ki a NATO délkeleti hadosztály-parancsnokságát, és hozzátette, hogy a javasolt többnemzetiségű dandár ennek kötelékében működne.

A júliusi NATO-csúcs másik tétje Románia számára, hogy a NATO keleti és déli szárnyának megerősítése terjedjen ki egy többnemzetiségű tengerészeti erő megszervezésére a Fekete-tengeren.

Motoc hangsúlyozta: nem flottáról, hanem egyfajta „megerősített együttműködésről” beszél, amelynek gyakorlataihoz esetenként olyan NATO-partnerországok hadihajói is csatlakozhatnak, mint Ukrajna vagy Grúzia.

Mihnea Motoc szerint a NATO nem helyhez kötött védelmi képességekben gondolkodik. Ennek csak egyik oka az, hogy az Oroszországgal kötött megállapodások nem teszik lehetővé nagyobb haderő állomásoztatását a térségben, illetve az, hogy a montreux-i egyezmény alapján a fekete-tengeri partszakasszal nem rendelkező országok hadihajói legfeljebb három hétig maradhatnak a Fekete-tengeren.

A NATO nagyon sokat fektetett abba, hogy erőit flexibilissé, mozgékonnyá tegye, és képes legyen csapatait, felszereléseit egy integrált parancsnokság alatt rövid időn belül mozgósítani, a közös védelem érdekében – magyarázta a román miniszter.

Motoc elmondta: Románia a maga részéről folytatja hadereje fejlesztését, hadihajóinak korszerűsítési programja még idén elkezdődik, új páncélos szállító járműveket vásárol, jövőre pedig várhatóan egy második F-16-os repülőgépraj beszerzését is elindítja.