Romániában a háztartások 78 százaléka rendelkezett tavaly internetkapcsolattal

Romániában tavaly a háztartások 78 százaléka rendelkezett internetkapcsolattal, ami 2,5 százalékpontos növekedésnek felel meg a 2019-es évhez mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Ugyanakkor továbbra is lényeges lemaradás van a városok és a vidék között, hiszen városokban a háztartások internet lefedettsége eléri a 84,8 százalékot, míg vidéken ez az arány csak 69,7 százalék. Vidéken a háztartások 30,3 százaléka nem rendelkezik internettel.

Tavaly a világhálót használók aránya a 16-74 éves korosztályban elérte a 85,9 százalékot, ami 3,6 százalékpontos növekedés 2019-hez képest. Az idősebb korosztályok körében az internet használata alacsonyabb a fiatalabbakhoz képest, így a 16-34 évesek 96,6 százaléka használt már internetet, míg az 55-74 évesek körében ez az arány 65,4 százalék.

Romániában a koronavírus-járvány miatt már hónapok óta be vannak zárva az iskolák, az oktatás kizárólag online zajlik, a hatóságok most fontolgatják, hogy a második félév kezdetétől, február első felétől, ismét megnyissák az iskolákat. Román szakemberek többször is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az online oktatásból sokan kimaradnak és a vidéken élő, hátrányos helyzetű diákok még jobban lemaradnak a tananyag elsajátításában társaikhoz képest.

Forrás: mti.hu