Soha nem volt ilyen Romániában

A romániai Autópályák és Országutak Országos Társasága (CNADNR) szerint 2013-ban 230 kilométer autópálya átadása esedékes Romániában, amelyből 224 kilométer Erdélyben épül.
A CNADNR a Hotnews portálnak válaszolva ismertette a 2013-as terveket. Ezek szerint a Nagylaktól Arad, Temesvár és Déva érintésével Nagyszebenbe tartó dél-erdélyi autópályán megépül a magyar-román határtól Aradig vezető szakasz, a Lugost elkerülő, valamint a Déva-Nagyszeben szakasz. E pályaszakaszok átadása után a székelyföldi Sepsiszentgyörgyre tartó autós – ha Nagylaknál lépi át a határt – a több mint 500 kilométeres romániai útszakasz mintegy felét már autópályán teheti meg.
A Nagyváradot Zilahon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen át Brassóval összekötő, többnyire magyarok által lakott vidékeken haladó észak-erdélyi pályán a magyar-román határ közeli 64 kilométeres Bors-Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) szakasz átadása szerepel a 2013-as tervek között. Ennek építését 2012 novemberéig kellett volna befejezni, de a kivitelező cég a munkálatoknak csak mintegy ötven százalékát végezte el. A pályaszakasz átadása csak kis mértékben gyorsíthatja a haladást a határtól Marosvásárhely és a Székelyföld felé. Az észak-erdélyi pálya már átadott és átadandó szakaszai között ugyanis többnyire rossz állapotban levő megyei utakon kell megtenni a több mint száz kilométeres távolságot.

Romániában soha nem adtak át egy év alatt annyi autópályát (140 kilométert), mint 2012-ben, a pályaavatásokat azonban elsősorban a Kárpátokon túli területeken tartották. 25 évvel az elkezdése után sikerült befejezni a fővárost a tengerparti Konstancával összekötő 211 kilométeres autópályát, melynek nyomvonalán 2012-ben 47 kilométer pályát adtak át a forgalomnak. 2012 júliusában tartották meg a Bukaresttől északra, Brassó felé vezető pálya első 55 kilométeres szakaszának az átadását is. A pályát a tervek szerint 2011 decemberére kellett volna megépíteni.

A magyar-román határtól keletre vezető tervezett autópályák közül a dél-erdélyin adtak át rövid szakaszokat. A Nagylaknál Romániába lépő gépkocsik jelenleg Arad előtt léphetnek fel a pályára, majd Temesvár és Lugos felé 53 kilométert haladhatnak azon. Decemberben adtak át egy Dévát elkerülő 15 kilométeres szakaszt is az Európai Unió finanszírozásával épített pályán.

2012-ben először fordult elő Romániában, hogy határidő előtt avattak fel egy pályaszakaszt. A Temesvár-Lugos pályának egy 9,5 kilométeres szakasza fél évvel a határidő előtt készült el. Eddig Romániában az is ritkán fordult elő, hogy határidőre fejezzék be az építkezéseket. A 2004-ben elkezdett 415 kilométeres észak-erdélyi autópályát 2013-ban kellett volna befejezni, ám eddig csak a pálya Kolozsvárt elkerülő 52 kilométeres szakasza épült meg.
Romániában jelenleg 529 kilométer autópálya van használatban.
Forrás: MTI