Stratégiai együttműködés a Kárpát-medencei magyar értelmiség érdekében
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a PI-NET, azaz a Doktoranduszok és Tudományos Kutatók Nemzetközi Szervezete a martosi szabadegyetem kezdőnapján, július 9-én.
Az alapítói szándéknak megfelelően a Nemzetstratégiai Kutatóintézet tovább folytatja az összefüggő rendszerek kiépítését a Kárpát-medencében. A tudomány területén is létrejövő nemzetegyesítésnek fontos lépése a Kárpát-medencei magyar értelmiség társadalmi, szellemi és tudományos erősödésének elősegítése céljából megkötött stratégiai együttműködés. A szerződést a PI-NET képviseletében dr. Czene Gréta, a Doktoranduszok és Tudományos Kutatók Szervezetének elnöke, az NSKI részéről Szász Jenő, a Kutatóintézet elnöke írta alá.
A PI-NET hét posztgraduális szervezet együttműködésében alakult 1998-ban, amely saját alkotmányi keretek között regisztrált tagokkal működik, fejtette ki dr. Czene Gréta, a szervezet elnöke. Fő célja a posztgraduális hallgatók és kutatók közötti kommunikáció és együttműködés elősegítése nemzetközi fórumok és publikálási lehetőségek biztosításával, az ún. update-tudás közvetítésével.
Partnerei révén az egész világon – Ausztráliától Brazílián keresztül egészen Kanadáig – jelen lévő nemzetközi szervezet törekvései összhangban állnak az UNESCO Fiatal Tudósok Nemzetközi Fórumán 1999-ben Budapesten elhangzottakkal: „A tudomány segíthet csökkenteni a szakadékot fejlett és fejlődő országok között az információ szabad áramlása révén a világ minden részén.”
A szerződést megkötő felek többek között megállapodtak abban, hogy a közös érdeklődésre számot tartó témákban összehangolják szellemi erőforrásaikat, vagyis közös kutatásokat végeznek, biztosítják azok eredményeinek közös publikációkban történő közreadását, közösen szerveznek hazai és nemzetközi tudományos programokat, konferenciákat, jelentetnek meg kiadványokat.
Forrás: nski.hu