tusvanyos 01

Történetekből történelem – Tusványos 25

Ahogyan arról már beszámoltunk, idén júliusban tartották a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács erdélyi ifjúsági szervezet rendezésében.
A negyedévszázados fesztivál jelmondata: Történetekből történelem, ami az elmúlt években és a jelenlegi globalizálódott világunkban végbemenő gyors változásokra hivatott felhívni a figyelmet. Ennek fényében a szabadegyetem fő mozzanata a Kárpát-medencei magyarság határokon átívelő nemzetegyesítése, gazdasági, politikai, kulturális hidak létrehozása a szétszakadt nemzetrészek között.

A kárpátaljai magyarságot Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, és Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátalajai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökasszonya képviselte.
Minőség vagy létszám – S hol a magyar egyetem? című konferencián a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem és  a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetői vettek részt.
Orosz Ildikó hangsúlyozta, hogy a nemzetstratégia részeként fontos a Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények együttműködése a tudományos utánpótlás és az értelmiség kinevelésében. Ezeknek a stratégiai együttműködéseknek része lehetne egy olyan intézmények közötti átoktatás, ahol a tanárok, előadók a partnerintézményekben tarthatnának órákat.
tusvanyos 02Brenzovics László A rész az egész nemzetpolitikai kerekasztal-megbeszélésen kiemelte, hogy a jelenlegi ukrajnai helyzetben a kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb (amit Orbán Viktor is a legfontosabbként jelölt meg a kialakult konfliktussal kapcsolatban – a szerk.). A KMKSZ elnöke beszámolt arról, hogy a Kárpátaljai Megyei Közgyűlés képviseletében több ízben tárgyaltak a hadsereg illetékeseivel, és kérték a katonák hazaküldését. Továbbá azt is kérték, hogy felkészületlen civileket ne sorozzanak be, és a megyéből behívottakat ne vezényeljék keletre.
Az ukrán nép az elnökválasztáson egy mérsékelt európai irányultságú politikust választott a béke és egy európaibb jogállam reményében. A Porosenkóval kötött megállapodással kapcsolatban Brenzovics László kiemelte, hogy az új elnök komoly vállalásokat tett a kárpátaljai magyarság mellett.
A Bálványosi Szabadegyetemen képviseltette magát a nemrég újjáalakult KMKSZ Ifjúsági Szövetsége. A megújult szervezetnek egy fontos állomás volt Tusványos. Az összmagyarság egyik legmeghatározóbb fórumán a szövetség képviselői betekintést nyerhettek a Kárpát-medencei nemzetpolitikai folyamatokba, kapcsolatokat építhettek ki hozzájuk hasonló gondolkodású ifjúsági szervezetekkel.
A negyedévszázados Bálványosi Szabadegyetem ismét egy fordulópont volt a Kárpát-medencei magyarság közös jövőjének építésében.
Sütő Dávid
Kárpátalja.ma