Tüntetésre készülnek Strasbourgban a délvidéki magyarok

Az Európa Tanács hétfőn kezdődő, egyhetes strasbourgi Parlamenti Közgyűlésén délvidéki magyar vezetők és Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő összehangolt akciókkal fognak tiltakozni a területi autonómiáért és a délvidéki magyarok jogfosztottságának megszüntetéséért.


Hétfőn 13 órától az Európa Tanács strasbourgi főépületében a „Vessenek véget a 300 000 délvidéki magyar elleni emberi jogi jogsértéseknek – a területi autonómia lenne az igazi megoldás!” című közmeghallgatáson a Magyar Remény Mozgalom vezetője, László Bálint, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, Rácz Szabó László és a délvidéki magyarok jogvédelmével foglalkozó Árgus Egyesület elnöke, Bozóki Antal, valamint Gaudi-Nagy Tamás bemutatják a délvidéki magyarság jelenlegi, aggasztó helyzetét.

Levetítik az „Áldozatból bűnös? – növekvő szisztematikus magyarellenes erőszak Délvidéken” című dokumentumfilmet is, amely bemutatja az egyre gyarapodó magyarellenes atrocitásokat. (Mint ismert, egy koncepciós eljárás keretében tavaly október óta hét délvidéki magyar fiatalt tartanak előzetes letartóztatásban egy temerini kocsmai verekedés miatt. Noha a magyarok majdnem halálos sérüléseket szereztek, mégis ellenük indult eljárás, csupán egy szerbet vádolnak, de ő is szabadlábon védekezhet.)

A hét során a délvidéki magyar küldöttség több kétoldalú találkozó bonyolít le különböző nemzeti delegációkkal annak érdekében, hogy megismertessék a valóságot a délvidéki magyar közösség mostoha helyzetével kapcsolatban. A tájékoztatás érdekében angol és francia nyelvű ismertető anyagok kerülnek kiosztásra a képviselők részére.

A szerb elnök kínos kérdésekre készülhet

Október 3-án, csütörtökön Tomislav Nikolić szerb elnök szólal fel az Európa Tanács közgyűlésén, akihez Gaudi-Nagy Tamás tabudöntögető kérdéseket fog intézni. A tervek szerint a szerb államfő felszólalása előtt az Európa Tanács strasbourgi épületénél magyarok és franciák együtt fognak tüntetni a délvidéki magyarok területi autonómiájáért és a magyarellenes erőszak megszüntetéséért. Ezt követően a délvidéki magyarok delegációja nemzetközi sajtótájékoztatót tart.

A közgyűlés ideje alatt határozati javaslatban kezdeményezik, hogy a Délvidéken élő nemzeti közösségek, köztük különösen a magyarok helyzetének európai normák szerinti rendezésének elősegítése érdekében mielőbb külön jelentést készítsen az Európa Tanács. Ennek a delegáció elvárása szerint Szerbia uniós csatlakozási folyamatában döntő jelentősége lesz, mivel Szerbia nem lehet az Európai Unió tagja, amíg a magyar igényeket nem rendezi.
Forrás: alfahir.hu