Tusványos: politizálás rövidnadrágban

Telt házra számítanak a szervezők a kedden kezdődő Bálványosi Szabadegyetemen.

Huszonkét évvel ezelõtt az erdélyi Bálványoson indult, majd kinőtte a helyet, és Tusnádfürdõre költözött a magyar–magyar, illetve a magyar–román párbeszéd legnagyobb közéleti fórumává vált Tusványos. A Bálványosi Szabadegyetem meg tudta õrizni eredeti célját, a „rövidnadrágos politizálást”, vagyis hogy õszintén, nyíltan, kötetlenül, közben fesztiválhangulatban szórakozva lehessen eszmét cserélni a két ország társadalmi, politikai problémáiról.

A kedden kezdõdõ tusnádfürdői találkozó a megújuló magyar nemzetpolitikára helyezi a hangsúlyt. A legfrissebb hír, melyrõl várhatóan itt is szó lesz, hogy elsõ fokon a bukaresti törvényszék elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke a Kossuth Rádiónak ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy megfellebbezik a döntést.

A szabadegyetem egyéb témái között szerepel a kettõs állampolgárság, a kulturális örökség védelme, a szórványmagyarság helyzete, a romakérdés és hangsúlyosan az autonómia, a közigazgatási reform és az erdélyi magyar politikai erõk konszenzusának ügye is.

MR1-Kossuth Rádió