Valószínűleg csúszik a szlovák állampolgársági törvény módosítása

Szlovák kormánypárti politikusok hétvégi nyilatkozatai alapján valószínűsíthető, hogy tovább fog csúszni a szlovák állampolgársági törvény márciusra tervezett módosítása. A Robert Fico volt miniszterelnök nevéhez fűződő, tavaly módosított szabályozás szerint elvesztik szlovák állampolgárságukat azok, akik egy másik ország állampolgárságát is megkapják. Az Iveta Radicová vezette új kormány tavaly nyári hatalomra lépésekor ígéretet tett ennek a helyzetnek a megváltoztatására, de a hosszú huza-vona után a néhány hete parlament elé került új módosítást nem sikerült elfogadtatni.

Rudolf Chmel emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes a köztelevízióban azt mondta, hogy a jelenleg érvényben lévő, a másik állampolgárság felvételét szankciókkal megtorló Fico-féle állampolgársági törvény módosítására nem márciusban, hanem csak áprilisban kerülhet sor. A módosítási javaslatot március ötödikéig kellett volna benyújtani a parlamentnek, de ez nem reális, mert a témában még a koalíción belül sincs egység. A koalíciós tanács hétfői ülésén foglalkozik a témával, s szerdán a kormány is megvitatná azt. Nagy kérdés, hogy ilyen rövid idő alatt reális-e közös nevezőre jutni.

„Míg legalább koalíciós szinten nem jön létre megegyezés, én nem engedném a parlamentbe a törvényt” – húzta alá vasárnap Chmel a televízióban.

Az Új Szó című pozsonyi magyar napilap hétfőn rámutatott: Jozef Kollár, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) frakcióvezetője a hét végén úgy nyilatkozott a közszolgálati szlovák televíziónak, hogy az állampolgársági törvénymódosítást össze kellene kötni a kisebbségi nyelvek használatáról szóló jogszabály tervezetével. Kollár szerint, ha a Híd kompromisszumokat kötne az első esetben, akkor az SaS hajlandó lenne megtámogatni akár a 10 százalékos kisebbségi nyelvhasználati küszöböt is.

„A koalícióban egyre többen vélekednek úgy, hogy a módosítás elfogadásával meg kellene várni a kettős állampolgárságról szóló szlovák–magyar kormányközi szerződés aláírását. Ezt viszont a magyar fél utasítja el – a magyar kormány szerint először a szlovák állampolgársági törvényt kell megvárni, azután lehet csak tárgyalni a kormányközi szerződésről” – olvasható az Új Szóban.

Ha a kormány szerdáig nem szavazza meg a tervezetet – írja az újság -, akkor leghamarabb már csak a parlament májusi ülésére lehetne beterjeszteni, második olvasatban pedig csak július elején szavazhatnának róla a képviselők. Ebben az esetben augusztusnál hamarabb nem léphetne hatályba az új törvény. Ha pedig Ivan Gasparovic köztársasági elnök nem írja alá – ami valószínűsíthető –, akkor csak a szeptemberi parlamenti ülésszak során tárgyalhatnák újra, azaz, ha akkor sikerülne a vétót leszavazni, akkor októbertől nem büntethetnék a kettős állampolgárokat.

Pesszimista Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke is. „…sajnos a napnál is világosabb, hogy a szlovák parlament a már egyszer megbuktatott szöveget sem márciusban, sem áprilisban nem fogja változatlan formában elfogadni. Vagy változtatnak rajta – negatívan, s adnak ezzel egy újabb pofont a szlovák-magyar pártnak (Híd) –, vagy nem lesz törvény” – írja Csáky hét végi blogbejegyzésében.

A Sme című szlovák liberális napilap kommentátora úgy véli: Pozsony és Budapest jelenleg elsősorban az egymásra mutogatásra használják a kettős állampolgárság ügyét. Mindkét oldalon belpolitikai és hatalmi érdekek akadályozzák a kompromisszumos megoldás keresését.

MTI