Zsivajos Alkotótábor a magyar néphagyományok tükrében

Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg július harmadik hetében a I. Zsivajos Alkotótábort Alsóbodokon. A Pozsonyeperjesi Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda és Alapiskola mellett működő Zsivajos Néptáncegyüttes szervezte meg a tábort.

„Elsősorban a néptáncegyüttes tagjait vártuk a táborba, rajtuk kívül Csallóköz több településéről, valamint a Zoboraljáról is érkeztek táborlakók. Összesen közel ötven gyermek vett részt a négynapos táborozáson” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Konkoly Annamária, a Zsivaj Néptáncegyüttes egyik vezetője, a tábor főszervezője. Hozzátette, különféle foglalkozások várták a táborlakókat.

A néptáncos foglalkozásokat Madocsai Imre, a somorjai Csali Gyermek-néptáncegyüttes vezetője és Konkoly Annamária vezette. A Vekker Műhely munkatársa, Kuklis Katalin irányította a drámafoglalkozásokat. A tábor programjában szerepelt énektanítás Varga Denisza és Mórocz Virág vezetésével. Mindezek mellett kézműves-foglalkozások is színesítették a palettát Madocsai Kardos Klaudia és Boros Erika segédletével.

Mint Konkoly Annamária megjegyezte: a programot igyekeztek a néphagyomány köré építeni. Ez nem csupán a néptáncoktatásnál jelent meg, hanem a többi foglalkozásban is. A kézműves-foglalkozások a hagyományos technikákra összpontosítottak. A drámafoglalkozások során népmeséket dolgoztak fel. Az énekórákon népdalokat tanultak.

A néptánc központi elemei a bodrogközi és a zoboralji táncok voltak. A táborlakók hat és tizennégy év közötti fiatalok voltak. A tábor helyszíne a Paulisz rancs volt, ám egyes programok a község kultúrházában valósultak meg. A tábor ideje alatt ismerkedtek a helyi népszokásokkal is.

A táborban látogatást tett az Alsóbodoki Hagyományőrző Asszonykórus, melynek tagjai többek között a tűzugrás szokását is bemutatták. Kísérőprogramként sor került esti métázásra, élő zenés táncházra, emellett tudáspróbán is megmérettek a táborlakók.

A tábor utolsó napján egy gálaműsor keretében mutatták be a helyi kultúrházban a táborlakók a héten elsajátított ismereteket.
A Zsivajos Néptáncegyüttes 2018-ban alakult a pozsonyeperjesi magyar tanintézmény mellett. Két korcsoportban folyik az oktatás. Varga Denisza a 6-8 évesekkel foglalkozik. A nagyobbak vezetőtanára Konkoly Annamária.

Mint a vezető elmondta: a gyermekek hihetetlenül élvezték a négy napot, a hagyományteremtő szándékkal megrendezett tábor nagy népszerűségnek örvendett, ez is arra ösztönzi őket, hogy jövő nyáron folytassák a táborbéli foglalkozásokat.

Az I. Zsivajos Alkotótábor a KULTMINOR támogatásával valósult meg.