19 ukrán férfit vettek őrizetbe Nyíregyházán

Nyíregyháza külterületén csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága egy olyan nemzetközi bűnszervezetre, amely nagy kapacitású illegális cigarettagyárat hozott létre és működtetett – olvasható a NAV honlapján.

A pénzügyőrök a razzia során több mint 4 milliárd forint értéket meghaladó adózatlan jövedéki terméket, továbbá két komplett gyártósort foglaltak le. 19 ukrán nemzetiségű gyanúsítottat vettek őrizetbe, a bíróság október 5-én döntött a letartóztatásukról.

A nyomozók az akcióban egy kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező ukrán bűnszervezetet számoltak fel, akik cigarettagyártásra és kereskedelemre rendezkedtek be Magyarországon. A szervezet a legmodernebb high-tech berendezésekkel és eszközökkel rendelkezett mind az illegális gyártás, mind pedig a tevékenységük fedését biztosító elhárító eszközök terén.

Kapacitásaikat vélhetően bővíteni tervezték, mivel a már működtetett gépsor (teljesítmény: 2500 szál/óra) mellett egy másik üzembe állítása volt folyamatban.

A nagyszabású akciót a pénzügyi nyomozók a NAV Merkur Bevetési Egysége, valamint a Bevetési Igazgatóság járőreinek támogatása mellett hajtották végre. A rendkívüli erőket megmozgató, párhuzamosan több telephelyen zajló rajtaütés során egy üzemszerűen működő gyárat számoltak fel, ahol 10 ukrán férfi biztosította a gyártási folyamatot. Két telephelyen közel 260 raklap gyártási alapanyagot (ragasztó, füstszűrő, csomagolóanyag), töltő- és csomagoló gépeket, vágó és fermentáló gépsort is találtak. Összesen 1,17 millió doboz készre gyártott hamis cigarettát, illetve 7,5 tonna fogyasztási dohányt foglaltak le, amelyek együttes piaci értéke a 4 milliárd forintot is meghaladja. Emellett nyerges vontatókat és pótkocsikat, két teherautót, öt targoncát, három személygépkocsit, valamint három ipari aggregátort, informatikai eszközöket, külföldi honosságú rendszámokat is lefoglaltak, valamint 53 millió forint értékű valutára is rátette kezét a NAV.

Az akció során lefoglalt adózatlan jövedéki termékek a költségvetésnek több mint 2,5 milliárd forint adóbevétel-kiesést okozott. Egy bérelt lakásban fogták el a bűnszervezet ukrán irányítóját, illetve több vezetőjét, akiket társaikkal együtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítottak meg. A nyíregyházi járásbíróság a felszámolt dohánykartell 19 tagjának letartóztatását elrendelte. A magyar pénzügyi nyomozók eredményes munkáját nemzetközi hatósági együttműködés segítette.

Forrás: nav.gov.hu