A Babakötvény a kárpátaljai magyarok számára is elérhető

A Babakötvény egy remek lehetőség azoknak, akik a gyermekük számára indítanának megtakarítást. Azt már azonban csak kevesen tudják, hogy ez a konstrukció a határon túli magyarok számára is elérhető. Ráadásul nemcsak erre, hanem az életkezdési támogatásra is egyaránt jogosultak. Épp ezért összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A Babakötvény nem ugyanaz, mint az életkezdési támogatás

Először is már az elején fontos tisztázni egy félreértést. Ugyanis a babakötvényt és az életkezdési támogatást gyakran összekeverik, és egymás szinonimájaként használják, pedig két teljesen különálló dologról van szó.

Az életkezdési támogatás egy egyszeri kifizetés, amelyet a magyar állam biztosít minden, 2005. december 31-e után született magyar állampolgár számára. Külhoni magyarok esetében pedig minden, 2017. július 1-je után született gyermeknek igényelhetnek a szülők támogatást, aminek összege egyszeri, 42.500 forint.

Fontos különbség az is, hogy míg a Magyarországon élő magyarok automatikusan megkapják ezt a pénzt, addig a külhoni magyaroknak ezt külön kell igényelniük.

Ez tehát az életkezdési támogatás (és nem a babakötvény), amit egy úgynevezett kincstári letéti-start számlán tartanak addig, amíg a gyermek el nem éri a 18 éves kort. Ez az összeg csak annyit kamatozik, mint a mindenkori infláció. A gyakorlatban tehát azt jelenti, hogy ez a 42.500 forint akkor is ugyanannyit fog érni, amikor a gyermek már felnő.

Ez persze nem túl sok pénz, így ha szeretnénk további összeget is félretenni a gyermekek számára, akkor egy Start-értékpapírszámlát kell nyitnunk.

A Start értékpapírszámláról, röviden

A 2017. július 1-je után születettek számára költségmentesen lehet Start-számlát nyitni. Akik ezelőtt születtek, de szeretnének ilyet indítani, a nyitás után maximum 30 napon belül 25.000 forintot kell utalniuk a számlára.

A Start-számla egyébként egy értékpapírszámla. Ez technikailag annyit jelent, hogy a befizetett összegeket azonos névértékű babakötvénybe fektetik. Amennyiben tehát 15.000 forintot fizetünk be a számlára, úgy 15.000 forint értékű babakötvényünk lesz.

Az ok, amiért ezt a Babakötvényt sokszor összekeverik az életkezdési támogatással, az az, hogy a 42.500 forint értékű hozzájárulást át lehet vezetni a Start-számlára, amit babakötvénybe fektetnek.

De mi az a Babakötvény?

A babakötvény egy állampapír – tehát a magyar államnak adjuk kölcsön a pénzünket. Ezért cserébe az állam számunkra kamatot ad, minden évben infláció +3%-nyi összegben. Ez a 3%-os kamat pedig garantált, bármekkora is legyen a pénzromlás.

Ezenkívül a Babakötvényre egy csekélyebb mértékű állami támogatást is kaphatunk évente. Ez az összeg a befizetéseink 10%-a, de maximum évi 6000 forint. Ez elsőre talán nem tűnik soknak, de az évek alatt jelentős „ingyenpénzre” tehetünk így szert.

Ezt az összeget a gyermek veheti fel, miután elérte a 18 éves kort. Ugyanakkor az is fontos kitétel, hogy a félretett pénz felett csakis ő rendelkezhet.

Azonban mindenképp a Babakötvény mellett szól, hogy rendkívül könnyű elindítani, és nincsenek egyéb rejtett költségei.

Hogyan igényelhetik ezeket a külhoni magyarok?

Először is nézzük meg, hogy hogyan igényelhetik a külhoni, így a kárpátaljai magyarok is az életkezdési támogatást.

Életkezdési támogatás

  • Külföldön élő, de Magyarországon anyakönyvezett, illetve magyar igazolvánnyal rendelkező gyermekek részére igényelhető
  • 2017. július 1-je után születettek
  • A támogatást a gyermek szülője vagy törvényes gyámja igényelheti, a következő dokumentumokkal
    • a gyermek és a szülő (vagy gondviselő) személyazonosító okmányának másolata
    • magyar igazolvány másolata
    • lakcímigazolvány másolata
  • Az igénylést személyesen is lehet intézni a külképviseleteken
  • Illetve postán, a Magyar Államkincstár székhelyére küldött levéllel (postacím: Magyar Államkincstár, 1081 Budapest, Fiumei út 19/A

Babakötvény

  • Babakötvényt szintén a külföldön élő, de az anyaországban anyakönyvezett, vagy magyar igazolvánnyal rendelkező gyermeknek lehet igényelni
  • A 2017. július 1-je után születettek számára ingyenes. Akik előtte születtek, 25.000 forint befizetésével indíthatnak csak – ezt az összeget azonban babakötvénybe fektetik
  • Start-számlát a gyermek szülője vagy törvényes gyámja indíthatja a következő dokumentumokkal
    • a gyermek és a szülő (vagy gondviselő) személyazonosító okmányának másolata
    • magyar igazolvány másolata
    • lakcímigazolvány másolata
  • Az igénylést személyesen is lehet intézni a külképviseleteken
  • Start-számlát azonban online is lehet indítani a MÁK honlapján, amennyiben rendelkezünk ügyfélkapuval

Összegzés

A Babakötvény tehát nagyon jó lehetőség azon szülők számára, akik szeretnének egyszerűen megtakarítást indítani gyermeküknek. Ráadásul nem szükséges havonta fix összeget befizetni, így addig nyújtózhatunk, ameddig a takarónk ér.