A koronavíruson átesettek számára már egy oltás is megfelelő védelmet biztosíthat

Bár Magyarországon biztatók a járványügyi és a szennyvízadatok, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azonban a napokban az egész világot óvatosságra intette, mert a veszély még nem múlt el.

Rusvai Miklós víruskutató az M1 Ma reggel című műsorában megerősítette annak a friss olasz kutatásnak az eredményét, ami rámutatott, hogy a betegségen átesetteket is be kell oltani.

„Régóta hangsúlyozzák a szakemberek, hogy a fertőzés átvészelése ad ugyan immunitást, de ez sok esetben nem megfelelő szintű, és nem megfelelő tartósságú” – hangsúlyozta a víruskutató.

Erre bizonyíték Rusvai Miklós szerint, hogy vannak, akik akár kétszer vagy háromszor is megfertőződtek már. A betegségen átesettek számára ugyanakkor már egy oltás is megfelelő védelmet biztosíthat, amit legkorábban a fertőzés elmúlta után három héttel kaphatnak meg.

A víruskutató elmondta azt is, hogy csak a fertőzésen átesettek számíthatnak hármas szintű immunitásra, náluk nyálkahártya-védelem, sejtes immunitás és antitestes immunitás is kialakul a használt vakcina típusától függetlenül. Jó hír továbbá, hogy a tapasztalatok szerint a védőoltások csökkentik a poszt-Covid-tüneteket is.

A víruskutató elmondta, hogy erről számos nemzetközi beszámoló született már. A szagló- és ízlelőképesség elvesztése, a rendszeres fejfájás, a fáradékonyság, a légszomj és a fülzúgás tünetei is előnyösen változnak a védőoltás hatására.

Rusvai Miklós elmondta, hogy a 12–15 éves korosztály oltására nagyjából ugyanazok a szabályok vonatkozhatnak majd, mint a 16–18 évesekre, itt arra van szükség, hogy az operatív törzs és a döntéshozók engedélyezzék a fiatalok oltását.

A vírusmutációk újabb megbetegedéseket okoznak, de jó hír, hogy a védőoktások ezek ellen is hatékonyak. Számos fejlődő országban még mindig nagyon alacsony az átoltottsági szint, ezért ezekben a térségekben a sok fertőzött miatt bármikor kialakulhatnak új, veszélyes mutációk.

Rusvai Miklós szerint ezért is fontos, hogy a gazdagabb országok segítsék a szegényebbeket, hiszen a pandémiák ellen globálisan kell védekezni. A fejlődő országok támogatása tehát nem jótékonysági akció csupán, hanem jól felfogott önös érdek is.

Forrás: hirado.hu