A magyar dráma napja – Programok Magyarország-szerte

Magyarország-szerte számos helyszínen megünneplik szombaton és vasárnap a magyar dráma napját: előadásokkal, díjátadással, nyílt nappal és más színes programokkal várják a közönséget.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 130 évvel ezelőtti, 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.
A Színházi Dramaturgok Céhe, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán emlékezik meg a magyar dráma napjáról. Szombaton, a magyar dráma napjának előestéjén adják át a dramaturg céh által évente odaítélt Az évad legjobb magyar drámája díjat, valamint a Szép Ernő-jutalmat.
A Színházi Dramaturgok Céhének díját az idén Pintér Béla Titkaink című drámája nyerte el. A Szép Ernő-jutalom idei díjazottja Görgey Gábor, akinek életművéért ítélték oda a díjat, Kocsis István, aki eddigi drámaírói munkásságáért kapja az elismerést, valamint Mohácsi István és Mohácsi János, akik eredeti világlátású színpadi szövegeikért vehetik át a díjat.
A magyar dráma napján a Nemzeti Színház nyílt napot tart. A teátrum idei évadának egyik legfontosabb bemutatójához, a Körhinta című film adaptációjához kapcsolódva körhintázásra is várják a nézőket. Udvaros Dorottya születésnapi koncerttel lép fel, Szirtes Edina Mókus a Nemzeti színészeivel ad közös koncertet, Földes László Hobo pedig beszélgetésre várja a látogatókat. Vidnyánszky Attila nyílt próbát tart Molnár Ferenc Fehér felhő című művéből és a nézők betekinthetnek az őszi gyerekelőadás, az Egerek próbájába is.
A Vígszínház a Pesti Színházban vasárnap, a magyar dráma napján Görgey Gábor Kossuth-díjas író Görgey című drámáját mutatja be felolvasószínházi előadásban.
A Soproni Petőfi Színház szombaton tart nyílt napot a magyar dráma napjának tiszteletére: a teátrumban Fazekas Mihály, Petőfi Sándor és Rejtő Jenő hősei is életre kelnek. A nézők bepillanthatnak a kulisszák mögé, körbejárhatják a színház általuk nem ismert zugait, így az öltözőket és a jelmeztárat is. A program a színház színitanodájának előadásával kezdődik. Fellép az Affér Színházi Társulat és a Fészek Színház is. A gyerekek Fazekas Mihály hősével, Ludas Matyival találkozhatnak, Gál Tamás színművész pedig Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét adja elő. A társulat tagjai Rejtő, a megejtő címmel zenés színpadi felolvasóestet tartanak.
A debreceni Csokonai Nemzeti Színház beszélgetéssel egybekötött nyílt próbát hirdet a magyar dráma napján: vasárnap délelőtt az évad első bemutatója, az Istent a falra festeni című kocsmadráma születésének tanúi lehetnek az érdeklődők a Víg Kamaraszínházban. A színfalak mögé is bepillanthatnak a Csokonai Színházban a nézők, akik részt vehetnek egy értelmezési játékban, hogy kiderítsék: mit mond egy szöveg annak, aki olvassa és annak, aki színpadra állítja.
Az Újvidéki Színházban vasárnap tizennegyedszer rendezik meg a Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyt. Három szerző – ezúttal Balázs Attila, Bencsik Orsolya és Sándor Zoltán – a Magyar Szó című újvidéki napilap aktuális számából véletlenszerűen kihúzott címre néhány óra alatt drámát ír. Ebből kell 24 óra alatt színházi előadást létrehozni három rendező – Antal Attila, Sebestyén Aba és Sorin Militaru – vezetésével a vajdasági magyar színházak társulatainak. A drámaírókat, rendezőket, előadásokat és színészeket szakmai zsűri véleményezi és díjazza.