A nap, amikor királlyá választották Mátyást, az igazságost

A legnagyobb magyar királyok között említik nevét, mely elé népünk még az igazságos jelzőt is odakanyarítja – ő Mátyás király, a törökverő hős Hunyadi János fia, akit az ország nemesei 565 évvel ezelőtt, 1458. január 24-én választottak királlyá.

Hunyadi Mátyás uralkodásra termett, számára mégis rögös út vezetett a trónig. Családja országos tekintélyét édesapja, a törökverő hős, Hunyadi János alapozta meg. A világra szóló 1456-os nándorfehérvári diadalt követő pestisjárvány azonban elragadta a hadvezér életét.

A Hunyadi-ház új feje idősebbik fia, László lett, aki ifjonti hévtől vezérelve torolta meg azt a sértést, ami az ország másik vezető családjának fejétől, Cillei Ulriktól érte. Amikor ugyanis a király és Cillei nem sokkal a győztes várvívás után, 1456. november 8-án Nándorfehérvárra érkezett, hogy birtokba vegye az ország déli kapujaként is emlegetett erősséget, Hunyadi László csak a király és a nagyúr előtt nyittatta meg a kapukat, fegyveres kíséretüket már nem engedte be.

Cillei másnap mindezt számonkérte Hunyadi Lászlón, s a köztük kirobbant szópárbajból pillanatok alatt kardpárbaj lett. Hunyadi győzött, leszúrta Cilleit, a királytól pedig saját maga számára kicsikarta az országos főkapitányi címet. V. László megaláztatásai itt azonban még nem értek véget, mert a Buda felé vezető úton Temesvárt is érintette, ahol Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet választás elé kényszerítette: vagy adja az esküvel megerősített ígértét arra, hogy Cillei halálát nem torolja meg, a két Hunyadi fiút, Lászlót és Mátyást ráadásképpen pedig még testvérévé is fogadja – vagy nem megy tovább.

Szilágyi Erzsébet nagyon meggyőző érvet tudott a szavai mögé állítani: az ország legerősebb hadseregét. Nem is gondolkozott sokat V. László, meggyőzték az érvek.

A biztonságos Budára hazatérvén azonban bosszút forralt és cselt vetett. Levélben magához szólította újdonsült testvéreit. Hiába mondta még az életében Hunyadi János számtalanszor a két fiának, hogy egyszerre egy helyre sose menjenek együtt, mert baj esetén így nem tudnak egymásnak segítséget nyújtani, Hunyadi László és az akkor még csak 14 éves Hunyadi Mátyás 1457. március 14-én mégis együtt érkezett Budára. A király rögvest le is fogatta őket, két nappal később pedig kivégeztette a család fejét, Lászlót.

Pedig a korabeli szokásjog szerint szabadon kellett volna engednie.

A bakó ugyanis pallosával háromszor is lesújtott, de mindannyiszor kifordult kezében a kard, és csak a lapjával csapott. „Isten-ítélet, Hunyadi László ártatlan!” – mondták a jelenlévők. A király azonban hajthatatlan volt, a bakó negyedszer is lesújtott, s ezúttal már nem hibázott.

A Hunyadi-család erre Kelet-Magyarországon felkelést robbantott ki, ami elől V. László előbb Bécsbe, a nagybátyjához, majd Prágába menekült, lévén hogy nemcsak magyar, de cseh király is volt.

Óvatosságból azonban túszként mindenhova magával hurcolta a Hunyadi-ház legújabb fejét, az ifjú Mátyást. Az év végére patthelyzet alakult ki: a Hunyadi-ház szilárdan uralta az ország déli és keleti részét, V. László azonban biztonságban volt birodalma nyugati felén. Már nem foglalkozott a magyarhoni polgárháborúval: nősülni készült.

Követei útján ugyanis jegyességet kötött VII. Károly francia király Magdolna nevű leányával. A frigy mégsem köttetett meg, mert 1457. november 23-án váratlanul elhunyt.

A király halálának hírére a hunyadiakkal addig szemben álló Garai László Canossát járt, és Szegeden felkereste Szilágyi Mihályt. Alkut ajánlott a Hunyadi-ház legerősebb emberének: ha elfelejti, hogy ki mit tett unokaöccse, Hunyadi László kivégzése érdekében, akkor a főurak Mátyást fogják támogatni a következő királyválasztás alkalmából.

A titkos alku megköttetett.

Azért a biztonság kedvéért a királyválasztó országgyűlésre Szilágyi Mihály magával vitte Hunyadi seregét. Adjuk át innen a szót a kortársnak, Antonio Bonfininek, aki Mátyás király udvari életrajzírójaként így írta le a királyválasztó országgyűlésen történteket: „Összejött tehát Pest külvárosában, a Rákos mezején, miként szokás, az országgyűlés. Először Szilágyi Mihály érkezett a királyválasztásra számos sereggel és jeles főúri, nemesi renddel. Ősi szokás szerint ugyanis mind fegyveresen gyűltek ide a magyar főpapok, nemesek, a hivatalviselő rendek, a városok követei, hogy megválasszák az új királyt. (…) Az ellenpárti főurak viszont Budán gyülekeztek, s szerfelett megrémültek Szilágyi Mihály hadierejétől, szándékától meg bátorságától. Lelkiismeretük is furdalta őket: László gróf megöletésének nemcsak részeseit, de okozóit is látták bennük. Félelmüket az is növelte, hogy a Duna hirtelen befagyott; a veszedelmes ellenféltől ez sem védi őket. Látták, hogy ellenfeleik felülmúlják őket számban, fegyverben, lovakban és lelkesedésben – miként azt sikerük is mutatja. Sőt a Corvinus-pártból töméntelen sokaság ment át a Dunán Budára, hogy akár erővel is kényszerítsék a Budán levőket az országgyűlésen megjelenni”.

Bonfini a folytatást is leírta. Megtudhatjuk tőle, hogy az országgyűlés résztvevői előtt Szilágyi Mihály milyen beszédet tartott, mint dicsérte Hunyadi János tetteit, majd fiát, Mátyást milyen, uralkodásra alkalmas ifjúnak állította be.

Azóta tudjuk, igazat szólt.

De adjuk vissza a szót Bonfini mesternek: „Másnapra halasztván a döntést, elmúlt a pártoskodás, az egyenetlenség. A lázongás is elült ezalatt, s a főpapok, mindkét féllel tárgyalva, létrehozták a megegyezést. A nádor és Újlaki Miklós meg a pártjukon levő többiek az erőhatalom és félelem súlya alatt megígérték: elfogadják Szilágyi Mihály javaslatát, ha szent esküvéssel bizonyságot kapnak, hogy László megöletését nekik soha fel nem hánytorgatják, s a gyűlölködést, a régi sérelmekért való bosszúállást mindörökre félreteszik. Szilágyi ezt ígéretéhez híven szívesen megadta, s így az egyezség létrejött. Másnap azután titkos tanácsban egy értelemmel mindnyájan Mátyást kiáltották ki királynak. De a néptömeg és a pesti gyerekek már napokkal előbb kiáltozták ezt az utcán, tereken. Hallották ezt ellenségei is, és úgy döntöttek, nem szabad ellenszegülni Isten és a nép szavának. Elnémítani pedig nem tudták a gyermekeket és a népet. Nagy csoda számba ment az is, hogy gyűlésükön a főpapok, főurak, nemesek és követek még ki sem kiáltották Mátyást királlyá, a pesti főegyházban, bizonyára isteni intésre, a papi testület nagy örvendezéssel és buzgó énekléssel adott érte hálát a legjobb és legnagyobb Jézusnak, szentséges szülőanyjának és mind a hazai szenteknek. Midőn aztán nyilvánosan kihirdették, egész Magyarország örvendezésre, ünneplőre fordult. Falvakban és városokban, fiatalok és öregek nyíltan adták jelét örömüknek; királyaikat soha még így nem ünnepelték. Trombitával, dobbal, síppal, tánccal és énekszóval vigadoztak, s napokon át kiáltozták örvendezve: Éljen Mátyás király! Éljen Corvinus János ivadéka! Ő szabadít meg minket az idegenek kegyetlen uralmától!”

Mátyás mindeközben továbbra is a távoli Prága városában raboskodott. V. László halála után Csehország addigi helytartója, Podjebrád György rögvest uralkodónak nyilvánította magát és tetemes váltságdíj ellenében hajlandó volt kiadni a magyarok újdonsült királyát. Nyájas mosolyához azért az is hozzájárult, hogy Szilágyi Mihály a követén, Vitéz Jánoson keresztül megüzente: ha nem adja ki Mátyást, akkor az ország teljes katonai erejét a csehek ellen küldi. Podjebrád pedig nem szerette volna kipróbálni Szilágyi szavainak hitelét.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: Nemzeti Fotótár/MTI/Reprodukció