A nemzetiségek mint az emberiség gazdagítói
Az Etnikai és nyelvi kisebbségek Európában című konferencia megrendezésére került sor a minap a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély frissen felújított falai között. A Károlyi Alapítvány, a Budapesti Francia Intézet és a Forum Carolus szervezésében olyan rangos személyek tették tiszteletüket és fejtették ki nézeteiket a kérdéssel kapcsolatosan, mint René Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete, Semjén Zsolt magyar miniszterelnökhelyettes, Henri de Grossouvre, a Forum Carolus általános megbízottja, Kántor Zoltán politológus, és így tovább.
A sokszínűség jelentősége
Maga az esemény megnyitója több volt, mint csupán a meghívottak és közönség köszöntése: a vendégek egyetértettek abban, hogy a nemzeti kisebbségek kérdése nem specifikusan magyar probléma, tehát foglalkozni kell vele, és nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Károlyi György, az esemény házigazdája arra felhívta a figyelmet, hogy az európai sokféleséghez a kisebbségek nagyon nagy részben hozzá tudnak járulni. Ezt a gondolatmenetet folytatta Semjén Zsolt is, aki szerint a nemzetiségek saját identitásuk megőrzésével különleges ajándékkal járulnak hozzá az egyetemes emberiség gazdagságához. A miniszterelnökhelyettes emellett azt is kiemelte, hogy bár az államnak kötelessége támogatni a nemzeti kisebbségeket, az ő érdekükben kell fellépni az etnobiznisz ellen, és szükséges elkerülni különböző kategóriák (értéket adó és nem adó csoportokat) hasonló alapon történő támogatását.
A francia állam budapesti nagykövete egy különleges tanúságtétellel kezdte beszédét: megosztotta a közönséggel, hogy ő személy szerint breton származású. Éppen ezért úgy látja, hogy az egységes, azaz unitárius francia államfelfogás nem életképes többé: nem képes sem az autokton és regionális kisebbségek, sem pedig a bevándoroltak hatékony integrálására. Ennek a felismerése a nagypolitikában még nem történt meg, pedig az európai integráció is nyomást gyakorol Franciaországra: európai szinten is újra kell gondolkoni a kisebbségek kérdését, amitől a franciák sem zárkózhatnak el, hiszen nem megoldás az sem, hogy a példa kedvéért mindeddig nem ratifikálták a regionális nyelvek európai chartáját.
A jövő Európája a régiók Európája – folytatta a gondolatmenetet Grossouvre úr, a Forum Carolus intézet képviseletében. Az Elzászi székhelyű testületnek komoly tapasztalata van a kulturális közösségek jelentőségének kérdésében: bár a 19. században kezdődött a gyűlölködés a németek és a franciák között, és sem a nyelv, sem az adminisztráció nem egyezik, a közös kultúra olyan tényező volt, amire egész Európa békéjét fel lehetett építeni.
A kérdés fontos, a felelősség nagy
Az esemény tudományos megnyitására Kántor Zoltánt kérték fel, aki azonban elzárkózott a konkrét definíciók megadásától. Szerinte ugyanis a társadalomtudományokban ezek egyáltalán nem szolgálnak a kutatók javára. Ehelyett a folyamatokra kell helyezni a hangsúlyt. Amennyiben a politikának mégis definícióra van szüksége, azzal csínján kell bánni – ebben hatalmas felelőssége van a kutatóknak.
Kulturális autonómia, alkotmányos jogok és a kisebbségi nyelvek
A nap többi előadója külföldről látogatott Fehérvárcsurgóra. A Párizsi Politikatudományok Intézetéből érkezett Yves Plasseraud professzor, aki a kulturális autonómiák bemutatása során arra hívta fel a figyelmet, hogy azok abban az esetben tudnak ténylegesen működni, amikor az adott közösség egy területi autonómiájával tudnak kapcsolatot építeni.
Szintén francia földön tevékenykedik Eric Maulin, aki igen mélyen foglalkozik a kisebbségeket érintő jogi kérdésekkel. Ezzel kapcsolatban egy nagyon fontos ellentmondásra hívta fel a figyelmet: míg az újonnan csatlakozott közép-kelet-európai uniós államok elfogadták a Közösség által előírt kisebbségvédelmi intézkedéseket, addig ez Nyugat-Európában teljesen ismeretlen. Ehhez hasonló anomália, hogy míg az EU-12 több országában az alkotmány a nemzetiségeket a nemzet konstruktív részeként ismeri el, nyugaton ez teljesen ismeretlen koncepció. Egy hozzászóló szerint azonban nem szabad elfelejteni, hogy néhány kelet-európai ország is ezt a példát követi, és még mindig unitárius államban gondolkodik.
Mivel a rendezvény az Európa Tanács főtitkárának, Thorbjřrn Jagland úrnak a védnökségét élvezte, Alexey Kozhemyakov, a szervezet egyik jogásza mutatta be az európai intézmény meghatározó szerepét a kisebbségi nyelvek védelmében, tehát a regionális nyelvek chartájának fontosságát. Beszámolója alapján a Tanács adott bizottsága komoly munkát végez az elemzések, a terepszemlék és különböző brossúrák megvalósítása alatt, de a charta korlátait is szem előtt kell tartanunk a tényleges kép kialakításakor: nem kötelező jellege, sokszor a valóság által meghaladott előírásai, valamint az őshonos nyelvek kizárólagos védelme – a bevándoroltak nyelvének mellőzésével – megkérdőjelezhetik tényleges jelentőségét.
Best (?) practices
A kelet-európai Kulturforumtól érkezett Klaus Harer, aki az oroszországi németek problémáját ismertette. Ez a mintegy 3 milliós csoport a mai Németországban él: oroszországi hányattatott sorsuk és asszimilációjuk után tértek vissza oda, ahonnan őseik fél évezrede elindultak. Nem mindennapi módon a német kormány orosz identitásuk és nyelvük megőrzését támogatja úgy, hogy még a német nyelv kötelező ismeretét sem írja elő számukra.
Jó és bevált gyakorlatként kívánta bemutatni a német-dán kisebbségvédelmi rendszert Ulrike Barten. Ennek javára legyen mondva, hogy hatvan éve a két állam megállapodása alapján kifejezetten jól működik a rendszer, és a különböző bizottságok között meg nem szűnő dialógus létezik. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez esetben egy 15 ezres német és egy 50 ezres dán kisebbségről beszélünk, akiknek nem küzdenek megélhetési problémákkal.
Végül pedig az Erdély számára is sokak számára mintaként emlegetett svájci példát ismertette Uli Windisch. A kulturális, gazdasági és etnikai szempontból is változatos ország azért lehet mintapélda, mert a merev jogalkotás által meghatározott szabályok szerint minden egyes közösség esetében gyakorlati, pragmatikus megoldások születtek annak érdekében, hogy minden közösség a megőrizhesse saját nyelvét, kultúráját és vallását. Ezeket az eredményeket segíti a direkt demokrácia, a szubszidiaritás és a kulturáis párbeszéd – nem csak elvi – alkalmazása.
A kollokvium előadói fontos mondanivalókat hozta magukkal messze földről, ami alátámasztja a kisebbségi kérdés jelentőségét, aktualitását és – sajnos sok esetben máig tartó – megoldatlanságát. Bár nyilvánvaló, hogy egy jól bevállt rendszert sem lehet az adott környezet sajátosságaihoz való adoptálás nélkül alkalmazni, mégis fontos ismerni a lehetőségeket, a lehetséges megoldásokat, miközben a kérdést az összes létező fórum tárgyalóasztalán tartjuk.