A száz éve született Bessenyei Ferencre emlékeztek

Gálaesttel emlékeztek Bessenyei Ferencre születésének 100. évfordulója alkalmából pénteken a Nemzeti Színházban. A nagyszínpadi műsor előtt a teátrum parkjában pályatársai, tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el a színművész szobránál.

Bessenyei Ferenc (1919-2004) kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja száz éve, 1919. február 10-én született. Ebből az alkalomból a művész tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el Párkányi Raab Péter Bessenyei Ferencet Bánk bán szerepében ábrázoló szobránál a teátrum parkjában. Az eseményen jelen volt Császár Angela, Piros Ildikó, Benkő Péter, Kovács István, Rubold Ödön, Nemcsák Károly, Mihályi Győző színművész és Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója is.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a teátrum előtt tartott megemlékezésen kiemelte: az, hogy az eseményre sokan eljöttek, szintén azt igazolja, hogy igazi nagy színész volt Bessenyei Ferenc. Olyan színész, aki egy korszak szimbólumává tudott válni.

Mint fogalmazott, a színész a Jóistentől sok-sok ajándékot kapott: karizmát, energiát, gyönyörű orgánumot, és élt is ezzel. Olyan művész volt, aki tudott igazi nagy hősöket játszani, karizmatikus egyéniségeket és akivel kicsit be is azonosítottuk ezeket a hősöket, benne láttuk nagy történelmi személyiségeinket.

A rendező arról beszélt, hogy ez az a generáció volt, az a közönség, amely igényelte a nagyformátumú színészeket a színpadon. Sajnos ezután eljött egy olyan kor, amikor inkább kisebb emberi lelkeket ábrázolunk, az emberi gyarlóságra fókuszálunk – mondta, hozzátéve: reméli, hogy majd egy új korszak kezdődik, amelyben Bessenyei Ferenc lesz az egyik példakép.
Felidézte, hogy a művész születésének 100. évfordulóján, február 10-én emléktáblát avattak annak a budapesti háznak a falán, ahol a színész lakott.

A teátrumban pénteken gálaesttel is emlékeztek a művészre. A Nemzeti Színház nagyszínpadán Bessenyei 100 – “Én úgy szeretek élni!” című műsorban pályatársakkal, történetek, filmbejátszások, novellák segítségével idézik fel a színész alakját. Az est műsorvezetője Bakos-Kiss Gábor, a megemlékezők között megtalálható Benkő Péter, Császár Angela, Kovács István, Kubik Anna, Nemcsák Károly, Pap Éva, Piros Ildikó, Rubold Ödön, Radó Denise és Huszti Péter színművész.